Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a rendezvényen azt emelte ki: Mádl Ferenc puritán, jólelkű, hihetetlen tudású ember, igazi tudós volt. Alázat, bölcsesség, tisztelet és harmóniára törekvés jellemezte. Tisztelte az európai közös kulturális örökséget.
A kormánypárti politikus kitért arra is: Mádl Ferenc az európai hagyományok jegyében vallotta, hogy a közjó és a jó állam alapja a jog és a közmegegyezésen alapuló alkotmány tisztelete, az erényes, erkölcsileg stabil emberek, polgárok közössége.
Intő szavak ezek minden mai politikus számára
– jegyezte meg Győri Enikő.
Mádl Ferenc 1931. január 29-én született, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott 1955-ben, majd ott tanított, illetve az Akadémia jogtudományi intézetének munkatársa volt, 1993-tól akadémikus. Számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor. A rendszerváltás után az Antall-kormányban volt Európa-ügyi és a tudománypolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, majd művelődési és közoktatási miniszter. 1996 és 2000 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke volt, majd 2000-től 2005-ig köztársasági elnök; 2011-ben hunyt el.
Borítókép: Martonyi János (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!