időjárás 21°C Róbert 2023. június 7.
logo

Orbán Balázs: Nem hagyjuk, hogy Gyurcsány visszatérjen a hatalomba

Magyar Nemzet
2021.10.04. 12:21 2021.10.04. 14:43
Orbán Balázs: Nem hagyjuk, hogy Gyurcsány visszatérjen a hatalomba

Az államtitkár szerint a DK a kommunistákhoz hasonlóan leszalámizta a többi baloldali pártot az előválasztáson.

– A DK és Dobrev Klára nyerte meg az előválasztást, és kiemelt programjában szerepel az elszámoltatás – hangoztatta hétfői napirend előtti felszólalásában Varga Zoltán. A DK-s képviselő szerint „az ellenzéki előválasztáson győztes Dobrev Klára képviseli a leghitelesebben az elszámoltatás ügyét. – Nem lesz Tiborcz-adó és Mészáros mentőöv sem – állította a baloldali politikus, majd arról beszélt, hogy a bűnösöket börtönbe vetik. – Távoznia kell a legfőbb ügyésznek, mert miközben a fideszes bűnök felett szemet huny, ellenzéki politikusokat akar börtönbe vetni ártatlanul – vélekedett Varga Zoltán. A DK-s politikus Dobrev Klárára hivatkozva azt mondta: addig nincs béke, amíg nem történt elszámoltatás.

Orbán Balázs válaszában elmondta: a baloldali képviselő a dicsőséges triumfáló felszólalásában bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc megnyerte az előválasztást. – Szerintem ez fedi a valóságot – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: 

a kommunisták olyan politikai manővert hajtottak végre, ahol mindenkinek a szalámivég jut, ez történt az előválasztáson is.

 – Mi a polgári oldalon nem hagyjuk, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja visszatérjen a hatalomba – jelentette ki Orbán Balázs. Elmondta: miközben a baloldal tizenöt évvel ezelőtt is és most is fűt-fát virágot ígért, Gyurcsány miniszterelnökként beismerte, hogy az államcsőd szélére juttatta az országot. Emlékeztetett arra is, hogy 

az akkori kormány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjakat, a béreket, két-háromszorosára emelték a gáz árát, és nyolcszázmilliárd forintot nem kaptak meg az önkormányzatok. 

– Lehet itt különböző politikai blöfföket megfogalmazni, de nem szabad semmit elhinni Önöknek – mutatott rá az államtitkár, majd hozzátette: a baloldal azért nem akarja megadóztatni az ellopott vagyont, hiszen az Apró-villából ki kellene költöznie Gyurcsányéknak.

Borítókép: Koszticsák Szilárd - MTI

Vita az Országgyűlésben

A jogbiztonsághoz átmeneti rendelkezésekre van szükség

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.