A kormány számára vörös vonal az antiszemitizmus és a rasszizmus

Répássy Róbert: Nemzetközi szervezetek semmilyen kötelező oltást nem vezethetnek be Magyarországon.

Bákonyi Ádám
2022. 05. 10. 11:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dúró Dóra napirend előtt azt hangoztatta:  április 3-án a választók úgy döntöttek, hogy van harmadik út a parlamentben, és szükség van Gyurcsány-mentes ellenzékre is, ezt a Mi Hazánk testesíti meg. A párt képviselője kifogásolta, hogy ennek ellenére más baloldali politikusokkal szemben ő nem teheti közzé a Facebookon a felszólását. Szerinte az előtte ülő Toroczkai László miatt, aki semmilyen módon nem jelenhet meg a közösségi oldalon, vagy ha igen, akkor az ő oldalát is letiltják. Hangoztatta: egy óriási multicég brutálisan beavatkozik a magyar választásokba, közéletbe, amit a kormány és a magát demokratikusnak nevező ellenzék is ölbe tett kézzel néz. Dúró szerint hiába sújtja pártját a legsúlyosabb cenzúra, továbbra is tabukat fognak döntögetni. Ez alapján javasolta, hogy a kormány ne támogassa a WHO „diktatúrát előkészítő” kötelező oltási javaslatát, illetve kifogásolta azt is, hogy míg Budaházy György egy cellában van, addig Gyurcsány Ferenc egy villában szervezi az ellenzéket. 

Válaszában az Igazságügyi Minisztérium államtitkára emlékeztetett: az út, amin a Mi Hazánk jár, nem új és több kudarc övezi, mint amennyi siker, hiszen Harmadik út néven a MIÉP és a Jobbik választási szövetséget kötött, amely 2006-ban mindössze 2,2 százalékot ért el a választáson. A cenzúrával kapcsolatos felvetésekre Répássy Róbert azt mondta: a választási bizottság beszámolóját a parlament elfogadta, a jogorvoslatok lezárultak, azok pedig nem igazolták ezeket a sérelmeket. Az államtitkár egyértelművé tette, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a véleményszabadságot ne korlátozzák nemzetközi médiabirodalmak, elismerte viszont, hogy erre kevés eszköze, ráhatása van. Egyértelművé tette azt is: nemzetközi szervezetek semmilyen kötelező oltást nem vezethetnek be Magyarországon. 

Répássy Róbert elismerte, hogy Budaházy és Gyurcsány helyzetének összehasonlítása némileg jogos, ugyanakkor rámutatott: előbbi ellen vádemeléssel, utóbbi esetében a nyomozás megszüntetésével zárult a büntetőeljárás. – Budaházy és társai esetében elsőfokú döntés született. Nagyon fontos, hogy ebben az ügyben tisztán lássunk, hogy a bíróság mit állapít meg. Mindannyiunk érdeke, hogy a bíróság befejezhesse a büntetőjogi felelősség vizsgálatát – mondta. 

Az államtitkár végül vörös vonalként jelölte meg az antiszemitizmust és a rasszizmust, amelyek ellen a kormány zéró toleranciát hirdetett. – Minden olyan megnyilvánulás, amely a Harmadik út 2006-os programját jellemezte, az ma sem fogadható el a kormány számára – szögezte le Répássy Róbert. 

 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.