„A Tordai Csaba [a főpolgármester jogi főtanácsadója – szerk.] nem pénzezik. Tehát ő nincs bent ebbe a jutalékos rendszerben. […] A jutalékos rendszerben, amit nekem a Zsoltnak kell fizetnem. […] Az csak a Kiss Ambrus felé van” – mesélt a budapesti Városházán levő korrupciós folyamatokról Gansperger Gyula egy november közepén nyilvánosságra került hangfelvételen. Ganspergerről már korábban írtunk: míg az üzletember az első Orbán-kormány idejében az állami privatizációs vállalat vezérigazgatói székében tűnt fel, később a Bajnai Gordon neve által fémjelzett Wallist irányította, mégpedig Bajnait váltva a vezetői pozícióban. A volt miniszterelnök egy később nyilvánosságra került felvételen úgy fogalmazott, hogy Gansperger több mint barát, régi harcostárs. A főpolgármester és helyettese, Kiss Ambrus igyekezett tagadni a jutalékos rendszerre vonatkozó vádakat, ám azt nehéz elhinni, hogy Gansperger, a valószínűleg milliárdos üzletember miért találna ki ilyesmit. Felmerül azonban a kérdés, hogy kicsoda Berki Zsolt, akiről Gansperger azt állítja, hogy neki juttat „jutalékot” a fővárosi önkormányzati vagyon megvásárlása után.
Kicsoda a Városháza jutalékos embere?
Berki Zsolt volt az, aki megbízott egy ismert ingatlanos céget a Városháza eladásával. Az üzletember személyesen is belefolyt az erről szóló tárgyalásokba, a kiszivárgott hangfelvételek tanúsága szerint. A milliárdos Gansperger Gyula pedig arról vallott, hogy a fővárosi ingatlanügyletek után Berkihez, és rajta keresztül Kiss Ambrus főpolgármester-helyetteshez csorognak vissza a pénzek. De kicsoda a rejtélyes Berki Zsolt?
Még Leisztingerrel is ujjat mertek húzni
Berki Zsolt neve 2008-ban bukkant fel először az országos médiában, az emlékezetes InfoPark-ügy főszereplője volt. Az eset előzménye, hogy az állami tulajdonban álló InfoPark Zrt. 2007 végén a Noveco Invest Kft.-re ruházta a Lágymányosi híd déli oldalán fekvő, 62 ezer négyzetméter nagyságú terület földhasználati jogát, amiből komoly konfliktus keletkezett. A vita hamar a rendőrség asztalára került, ugyanis – tanúvallomások szerint – a Noveco Invest képviselőit életveszélyesen megfenyegették. A Noveco tulajdonosa ekkoriban Berki Zsolt volt, az állami céget privatizáló vállalkozást pedig Leisztinger Tamás milliárdos üzletemberhez kötötték. A híradások szerint Berki és társai zsarolás miatt feljelentést tettek, amiben Leisztinger neve többször is előfordult. Az ügy utóbb önbíráskodássá szelídült, az eljárást végül 2013-ban meg is szüntették.
Az eset azért is figyelemre méltó, mert Leisztinger az egyik legbefolyásosabb, legnagyobb vagyonnal rendelkező MSZP-közeli üzletember, aki hazánk egyik leggazdagabb embere is volt. Az MSZP környékén számos képviselő, befolyásos polgármester, így például Botka László szegedi városvezető is az üzletember lekötelezettje. Emiatt az a tény, hogy Berkiék egy kemény játszmába húzták bele Leisztingert a szocialisták kormányzása alatt, azt mutatja, hogy van baloldali hátszél Berki Zsolt mögött.
Demszkyék környékén is felbukkant
Az úgynevezett Estivo-ügyben is felbukkant Berki Zsolt neve a szélesebb nyilvánosságban – emlékeztetett a Városháza eladása kapcsán írt cikkében a balliberális Telex.hu. A 2008-as botrány kiindulópontja volt, hogy a Bogdáni úti buszvégállomásnál a földhivatal úgy jegyzett be egy telket, hogy az az Express Utazási Iroda tulajdona. Ennek a cégnek a tulajdonosai egy Estivo nevű cégbe apportálták az ingatlant, majd pereket indítottak a BKV ellen, mondván az évekig jogtalanul használta az Estivo tulajdonát az akkori 86-os busz végállomásaként.
A főváros akkori baloldali vezetése megértőnek bizonyult a liechtensteini tulajdonosi kör által birtokolt cég követeléseivel szemben, így kis híján abban állapodtak meg, hogy a főváros a buszvégállomás telkét elcseréli néhány, rendkívül értékes Ráday utcai foghíjtelekre. Az ügy a Fővárosi Közgyűlés elé került, ahol az MDF és az MSZP megszavazta az ügyletet, a fideszes György István azonban megkongatta a vészharagot és komoly botrányt csinált az esetből. Végül Demszky Gábor akkori főpolgármester is belátta, hogy túl sokat kockáztat, így a főváros baloldali vezetése visszatáncolt az ügylettől. A történetben Berki Zsolt mellékszereplő volt, aki ellenajánlatot tett a Ráday utcai ingatlanokra.
A Telex értesülései szerint Berki három testvérével kezdett közös üzletekbe: Berki Ernővel, Berki Józseffel és Berki Róberttel először biztonsági céggel próbálkoztak. Később több vállalkozásba is belevágtak, a balliberális portál szerint Berki József a „legnagyobb koponya” köztük, aki a néhai Kiss Péter bizalmasa volt a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok alatt.
A Városháza körüli kavarás
Hosszú idő után a budapesti Városháza eladása kapcsán bukkant fel ismét a Berki család neve. Amellett, hogy Berki Zsolt a „jutalékos ember”, akitől a pénz Kiss Ambrus főpolgármester-helyetteshez folyik, az üzletember egyik cége is érdekelt az adásvételben.
Az Index birtokába jutott szerződés szerint Berki Zsolt cége, a Northern Rock Kft. bízta meg a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-t, hogy segítsen az ügylet lebonyolításában több mint egymillió eurós tanácsadói díj fejében. A Northern Rockot 2019 szeptemberében alapították, fő tevékenysége üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás. Beák Attila, az eladással megbízott cég vezetője elismerte a szerződés valódiságát, ám közölte: arról üzleti titok miatt nem adhat felvilágosítást.
A szerződésben részletesen szerepelnek a Városháza paraméterei, ami azért fontos, mert Karácsony Gergely és a fővárosi önkormányzat folyamatosan tagadta az eladási szándékot. Ehhez képest azonban a fővárosi vagyonkezelő vezetője politikai felhatalmazással tárgyalt ismeretlenekkel a Városháza épületének eladásáról. Erről egy hangfelvétel is tanúskodott, amelyben Barts Balázs maga beszélt arról, hogy a Tabáni Tenisz Centerben történt tárgyaláson jelen volt Gansperger Gyula, Berki Zsolt és mások, vélhetően az érdeklődők, akiket a baloldali lapok a dúsgazdag Rahimkulov testvérekként azonosítottak.
A kiszivárgott hangfelvételekről az is egyértelműen kiderült, hogy Berki nemcsak a Városháza eladása körül van jelen: a milliárdos Gansperger Gyula arról beszélt, hogy Berki Zsolt adott neki egy listát, amelyen eladó fővárosi ingatlanok voltak. „[…] leültünk a Tabáni Tenisz Klub büféjében, megállapodtunk, utána lementünk a fővárosi vagyonkezelőbe, összehozott az ügyintézővel […] És akkor megvolt ez a biznisz, annyit kért, hogy kössek vele egy megbízási szerződést, kért kétmillió forintot, azt kifizettem” – mesélte Gansperger, majd a történet vége az lett, hogy megnyerte a kiszemelt ingatlant.
Berki Zsolt és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes között az összekötő kapocs Kiss Péter néhai szocialista miniszter: míg Zsolt testvére, Berki József a szocialista politikus bizalmasa volt, addig Kiss Ambrus a tárcavezető táskahordozójaként tevékenykedett egy időben.
Berki jelenleg több vállalkozásban is érdekelt, az adatbázisok szerint akad szépségápolással, tanácsadással és őrzés-védéssel foglalkozó társaság is a portfólióban, de köze volt korábban ingatlanos cégekhez, tanácsadó- és vendéglátóipari vállalkozásokhoz is.
Borítókép: Illusztráció. Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában (Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb kutatás mutat jelentős előnyt a Fidesz-KDNP-nek
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Egyetlen dolgot hagyj kint a kertedben télen, ha jót akarsz: sokaknak segíthetsz vele
Zelenszkij kinevezte Ukrajna budapesti nagykövetét, akit „a lövészárkok professzoraként” emlegetnek – de ki is ő valójában?
„Nem hittem, hogy a férjem egy kisbabával magamra hagy” – botrányos, ahogy a népszerű színész elhagyta feleségét az énekesnő miatt
Szenzációs átigazolás a láthatáron: újabb magyar szerződhet Angliába
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Két nap, két menüsor a karácsony előtti szombatra és aranyvasárnapra
Itt van a britek háborús bejelentése
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.