Később ír a Jobbik parlamenti előretöréséről, legnagyobb ellenzéki frakcióvá válásáról, majd Orbán Viktor miniszterelnök erőfeszítéseit értékeli:
Az egyébként jobboldali Orbán Viktor, miniszterelnökként nagyszabású, a roma közösség integrációjára és az ellenük irányuló erőszak elleni küzdelemre építő politikai programot indított el. Megnövelte a rendőrök számát azokon a területeken, ahol romaellenes zavargások voltak.
De szóba kerül a Jobbik által létrehozott, a cigányok megfélemlítését szolgáló Magyar Gárda is:
A Jobbik létrehozta a több ezer főt számláló, ultra-erőszakos, félelmetes katonai alakulatát, a Magyar Gárdát, és addig támadta a roma közösséget, amíg a bíróság 2008-ban el nem rendelte a feloszlatását. Zsiga-Kárpát Dániel a párt tagja volt ezekben az években.
A Jobbik 2018-as, egyébként sikertelen taktikájáról így ír az ismert politikai tanácsadó: A legutóbbi választási ciklusokban a Jobbik igyekezett ugyan javítani az imázsán, próbálta mérsékelni politikáját és a középen álló szavazók megnyerése érdekében tett lépéseket. A párt ezért olyan kommunikációs kampányba fogott, amelyben a helyi zsidó csoportokat igyekszik a gyűléseire invitálni, kiscicákkal, kiskutyákkal is készítettek reklámokat, csak azért, hogy javítsanak imázsukon. De senkit nem lehet becsapni - szögezi le Jonathan Simon Sellem, és úgy folytatja, hogy
addig, amíg olyanok, mint Zsiga-Kárpát Dániel, aki, amint nem a kamerák előtt kell szerepelni, neonáci tisztelgéssel köszönnek és a III. birodalom melletti propagandát folytatnak, tagjai a pártnak, addig a Jobbik antiszemita párt marad.
A francia-izraeli politikai szakértő párhuzamot von a Jobbik és a brit baloldali Munkáspárt között annyiban, hogy megemlíti, hogy a brit Munkáspárt ugyanezzel a problémával szembesül: hiába beszélünk egy balközép pártról, ha nem távolítják el a pártból az olyan nyíltan antiszemita és Hezbollah-párti vezetőkkel parolázó vezetőt, mint Jeremy Corbynt, addig a legértelmesebb szavazók nem fognak rájuk szavazni!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!