Unióellenességtől az unió kiszolgálásáig
A Jobbik közel tizenöt éven át ellenezte az uniós tagságot, még a 2014-es választási programjukban is a kilépés mellett foglaltak állást.
A Jobbik közel tizenöt éven át ellenezte az uniós tagságot, még a 2014-es választási programjukban is a kilépés mellett foglaltak állást.
A Mazsihisznak azzal sem volt baja, hogy a Jobbik azt a Gyöngyösi Mártont választotta meg új elnökének, aki 2012-ben a parlamenti felszólalásában a zsidók listázásáról beszélt.
A baloldal több olyan politikust is bejuttatott a frissen megalakuló Országgyűlésbe, akik a választók bizalmát láthatóan nem élvezik, s valójában koloncként lógnak a magyar közéleten.
A Jobbikra ráégett Z. Kárpát karlendítése. Ezzel együtt Márki-Zay Péterre és Gyurcsány Ferencre is ráégett, de még a hiperliberális Momentumra is.
A magyar kormány álláspontja egyszerű: ne a magyar ipar és ne a magyar háztartások fizessék meg egy idegen háború árát – fogalmazott Kovács Attila.
„Kötelességünk felhívni a társadalom figyelmét a fasizmus újraéledésének veszélyére” – olvasható az állásfoglalásban.
Gerő András szerint nem kampánykérdés Z. Kárpát Dániel és Szilágyi György tettei.
Meglepő a Mazsihisz körüli csend, hiszen az antiszemita ügyekben eddig rendre hallatták a hangjukat.
A Márki-Zay Péter vezette baloldal politikusai lapítanak és mentegetik Z. Kárpát Dánielt, mióta napvilágot látott náci karlendítős videója.
Kiverte náluk a biztosítékot Z. Kárpát Dániel karlendítése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.