Amilyen ígéretesen indult, olyan hamar ért véget Artyom Szeverjukin autóvezetői karrierje. Ő az a 15 éves orosz srác, aki múlt vasárnapi győzelme után, a dobogó legfelső fokán állva, kétszer a szívére ütött, majd karját maga elé kinyújtotta, végig szélesen mosolyogva, majd nagy nevetésben törve ki. De ez a világ nem olyan megbocsátó, mint azt egy ilyen fiatal gyerek elképzeli. A mozdulatot könnyen lehetett ugyanis náci karlendítésnek értelmezni, függetlenül attól, hogy a versenyző maga nem tűnt különösebben radikális, politikailag eltévelyedett embernek. A gokartos csapata azonnal lépett, s felbontotta a fiú szerződését. A Nemzetközi Automobil-szövetség vizsgálatot indított, ahogy az orosz tagszövetség is elkezdte kutatni, mi is történt. Artyom lehet bármilyen tehetséges, az általa is butának tartott kézmozdulat megpecsételte a sorsát. Bocsánatkérése pedig valóban semmit sem ér, nem is érhet.
Ez a kézmozdulat, amely egy fiú vicce, vörös posztó. Ha pedig a jelenlegi világpolitikai helyzetben egy orosz sportoló idétlenkedik ezzel, az a vörös még vörösebbé válik. De Artyom Szeverjukin nem felnőtt és nem is politikus, így azt azért el lehet ismerni, hogy befolyása a nagyvilágban igencsak korlátozott. Ennek fényében érdemes vizsgálni, miként tudta ugyanezt megúszni mondjuk Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa. A két eset szinte pontosan ugyanaz, a jobbikos alelnök is mosolygott, amikor lendült a karja, Márki-Zay Péter ezt azzal magyarázta, hogy tréfált, nem gondolta komolyan, így aztán feltehetően nem kell foglalkozni az esettel. Az autóversenyző fiú is mosolygott, ő se gondolta komolyan, mégis egyenes út vezetett számára a süllyesztőbe. Z. Kárpát Dániel pedig készül a parlamentbe, hiszen a baloldal listáján ott szerepel a neve, kilencedik pozícióban, Gyurcsány Ferenc után közvetlenül.
