Megint letérdeltek az angol focisták: íme, a magyar gyerekek reakciója

A gyerekeknek sem tetszett a nyugat-európai gesztus – olvasható a Mandiner cikkében.

Forrás: Mandiner2022. 06. 04. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megint letérdeltek az angolok a Puskás Arénában, megint pfujolta őket a magyar közönség – igaz, tavaly szeptemberhez képest most  nem 67 ezer felnőtt, hanem 35 ezer gyerek egy része nyilvánította nemtetszését.

A szombati Nemzetek Ligája meccset ugyanis felnőttközönség nélkül rendezik meg, mivel Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a tavaly nyári Európa-bajnokság után eredetileg három zárt kapus mérkőzésekkel büntette a magyar válogatottat a rendbontó magyar szurkolók viselkedése miatt.  Később ezt a büntetést két zárt kapus mérkőzésre enyhítették, és a második zárt kapus meccs lejátszását két évre felfüggesztették. Az MLSZ a szabályok adta lehetőséggel élve 14 év alatti gyerekeket hívott meg térítésmentesen a Puskás Arénába a szombati magyar–angol mérkőzésre.

Emlékezetes, hogy tavaly szeptember másodikán is ugyanez volt a párosítás, akkor 67 ezer néző előtt 0-4-es vereséget szenvedett a Rossi-csapat, ám a brit sajtó nem ettől, hanem a „rasszista magyaroktól” volt hangos, az egyik újság egyenesen „Anglia–Rasszisták 4-0” címmel számolt be a mérkőzésről.

Íme, az angolok mostani térdelése és a közönség reakciója. A meccsről tudósító BBC azonban hozzáteszi, hogy a magyar közönség teljes mértékben tiszteletben tartotta az angol himnuszt.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

 

Borítókép: Képernyőkép (Fotó: YouTube)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.