Orbán Viktor leszögezte, mindezért Magyarország és polgárai nem sértő és kioktató hangnemet, hanem elismerést és köszönetet érdemelnek.Magyarország alkotmánya védi a vallásszabadságot, ezért egyházi vezetők szankciós listára helyezését, a hívektől való elszigetelését Magyarország soha nem fogja támogatni. A béke az egyházak tevékeny szerepvállalásával állhat csak helyre. Ez a véleményünk előzetesen valamennyi tagország előtt ismert volt– húzta alá a miniszterelnök.
Hozzátette: Magyarország az eddigi hat szankciós csomag elfogadása során mindent megtett annak érdekében, hogy az európai egység fennmaradjon. Tettük ezt úgy, hogy egyre nehezebb volt érvényre juttatni azt a korábban konszenzuson alapuló elvet, hogy a bevezetett szankciók ne okozzanak nagyobb kárt nekünk, mint Oroszországnak.Orbán Viktor kiemelte: az alapszerződés szerint az Európai Tanács a döntéseit egyhangúlag hozza. A vétójog fogalmilag értelmezhetetlen, egyhangúság hiányában ugyanis nem születhet döntés. Ahogyan az Európai Parlament képviselőinek az Európai Tanács tagjai nem határozhatják meg, hogy hogyan szavazzanak, úgy ez fordítva is igaz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!