Brüsszel ismét a magyar intézkedéseket támadja
Az Alapjogokért Központ elemzése.
Az Alapjogokért Központ elemzése.
A 2026-os év legnagyobb kérdése, hogy Ukrajnába megy-e a magyarok pénze.
Adatok igazolják: továbbra is működik a gyermekvállalást támogató rendszer.
Az Orbán-kormány intézkedése már 2013-ban áttörést hozott a családok megvédésében. Mutatjuk a számokat!
Csak erős idegzetűeknek.
A részletszabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben.
Változatos indokokkal, de az Európai Bizottság rendre támadást indít a rezsitámogatási intézkedések ellen. A lóláb azért kilóg.
A háború és a szankciós politika hatásai sem írják felül a kormány gazdaságpolitikáját.
A transztörvény által sérülnek a családok, valamint az iskolák oktatáshoz való jogai is, a jobboldali Vox párt szerint.
A szentatya nagy sikerű, tavaly előtti vendégeskedése után úgy fogalmazhatunk, hogy ő a magyarokhoz nem is látogatóba, hanem szinte hazajön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Ezt nem fogják elhinni!
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.