Immár menetrendszerű: akárhányszor kedvezőtlen adat lát napvilágot a születésszám alakulásáról, a balliberális sajtómunkások hangosan „aggódnak” a népességfogyás miatt. A tőlük szokatlan szerep maskarájába persze csak azért bújnak, hogy elmondhassák: a kormány családpolitikája – úgymond – „megbukott”. Alapállásuk a szokásos, a minél rosszabb, annál jobb világlátás. De van, ami rossz hír nekik, egyben jó hír a nemzetért valóban aggódóknak: a családtámogatási politika továbbra is eredményes. Csak mélyükre kell ásni azoknak a számoknak, amelyeket a KSH precízen mér és nyilvánosságra hoz, mégis alig kap visszhangot a sajtóban.
De előtte térjünk vissza az ellenzéki képmutatás krokodilkönnyeihez!
Hol voltak ezek az aggódó hangok akkor, amikor tényleg nagy volt a baj? Nem hallottuk őket, amikor dacára annak, hogy bár 1997-ben csúcson volt a szülőképes korú nők száma, a Bokros-csomagot követően nemhogy nőtt volna a születések száma, hanem zuhanni kezdett. Három év alatt 13 százalékkal, a termékenységi ráta pedig csaknem 16 százalékkal esett vissza. Azok a leánygyermekek, akik akkor nem születtek meg, ma éppen szülőképes koruk derekán járnának.
De nem hallottuk aggódó hangjukat akkor sem, amikor dacára annak, hogy a húszas-harmincas éveikben járó hölgyek létszáma csúcson volt 2007-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok megszorításai miatt 2008-tól három év alatt 11 százalékkal csökkent a születések száma, a termékenység pedig vágtatva tartott lefelé a 2011-es történelmi mélypontig.
Most pedig arról delirálnak, hogy lám, hiába minden erőfeszítés, nem történt demográfiai fordulat! A kárörvendő kórus legutóbb éppen a múlt héten zendített rá, a februári adatokról szóló gyorstájékoztató után. Csakhogy ez most rosszul időzített volt, feltéve, ha hagynák magukat zavartatni a tényektől. Ugyanaznap jelentek meg ugyanis a 2024-es korcsoportos születési arányok, amelyekből kiderül: a szülésre esélyes korban lévő nők létszámukhoz képest továbbra is lényegesen több gyermeknek adnak életet, mint ahányan ezt 2012 előtt tették. Nézzük tehát – statisztikai nyelven szólva – az ezer megfelelő korú nőre jutó élveszületések számát, vagyis a születési arányt az anya korcsoportja szerint. Mellétéve azt, ami a születésszám csökkenésének valódi okát jelenti, a tényleges szülőképes korban lévők számának drámai csökkenését. Mert bármennyire is magától értetődő, fontos újra leszögeznünk: szülni csak az tud, aki meg is született. Körükben pedig – mint látni fogjuk – továbbra is magasabb a gyermekvállalás aránya, mint 2012 előtt volt.
Előtte azonban egy kitérő a teljes termékenységi arányra, ami szintén csökken egy ideje. Erre is szoktak hivatkozni – tévesen – a kritikus hangok akkor, amikor azt állítják: csökken a gyermekvállalási kedv. Csakhogy ennek az oka ugyanaz: bár a szülőképes kort a statisztika 15-től 49 éves korig méri, ez nem jelent egyenletes szülési valószínűséget. Míg a gyermekek kilencven százaléka az anya 20 és 39 éves kora között látja meg a napvilágot, addig 20 év alatt és 40 év fölött csak öt-öt százalék. Mivel a teljes termékenységi arány a teljes 15–49 éves korcsoportra vonatkozik, ha semmi más nem történik, csak nő ezen belül a 40 év felettiek aránya, akkor az önmagában is a mutató csökkenéséhez vezet. Pontosan ez történt.
A teljes termékenységi arány tehát a folyamatosan romló korfa miatt egyre kevésbé tükrözi azt, hogy milyen a gyermekvállalási hajlandóság. Ahogy nem igaz ma már az sem, amit sokáig közhelyszerű igazságnak tekintettünk, miszerint a népesség szinten tartásához 2,1-es mutatóra volna szükség.
A Századvég kiváló demográfiai szakértője, Gyorgyovich Miklós megjelenés előtt álló tanulmányában rámutat: ha valami csoda folytán egyik évről a másikra elérnénk a 2,1-es értéket, a népesség még akkor is jó hatvan évig csökkenne, a korfa elöregedése miatt. Fontos ezt szem előtt tartanunk akkor, amikor az aktuálisan kárörvendők a népességfogyás miatt „kormányzati kudarcról” beszélnek.
Ezek szerint hiába minden erőfeszítés? A legkevésbé sem, ellenkezőleg. Mindent meg kell tennünk azért, hogy előbb lassítsuk, majd idővel megfordítsuk a csökkenést. A tét drámai: szintén az említett tanulmányban ismertetett népesedési forgatókönyvek között az egyik azzal számol, hogyan alakulna Magyarország népessége, ha a 2011-es születési arányok rögzülnének. Ez esetben az évszázad végére négymilliós (!) lakosság maradna, egyharmada 65 év feletti. Mivel ezzel együtt drámaian zsugorodna a szülőképes korú nők száma, kimondhatjuk: ez a forgatókönyv egyenlő lenne a nemzethalállal.
Innen kellett fordulatot hirdetni 2011-ben. Ami megtörtént. Történelmi léptékű demográfiai fordulatot értünk el, példát mutatva egész Európának. És ezt a tényadatok is igazolják. Lássuk hát a korcsoportos termékenységi arányokat!
2011-hez képest a 15–49 éves korú nők létszáma 11 százalékkal csökkent. Úgy, hogy ezen belül a 40 év felettiek létszáma 17, a 45 év felettieké csaknem negyven százalékkal emelkedett. Ezzel együtt a 20–39 éves nők – akikhez a születések kilencven százaléka köthető – létszáma 22,4 százalékkal fogyott. Így annak ellenére csökken a születések száma, hogy ebben a korcsoportban 2024-ben is 13,2 százalékkal haladta meg a születési arány a 2011. évit. Tegyük hozzá: a támogatási rendszer első tíz évében, 2021-ig a növekedés 32,3 százalék volt, vagyis csaknem harmadával nőtt a gyermekvállalási hajlandóság azok körében, akik a legnagyobb eséllyel tudnak életet adni egy újszülöttnek. Lehet azt mondani, hogy azóta, vagyis a legjobb évünkhöz képest 2024-ben volt a legrosszabb az arány, de mivel ez továbbra is messze fölötte van a 2012 előttinek, éppen azt bizonyítja: a mi legrosszabb évünk is jobb volt, mint a megelőző baloldali kormányok bármelyik éve.
Ahogy azt a február 5-én megjelent írásomban (A kétszázezer megszületett gyerek) is leírtam, a 2021-től tapasztalható visszaesés nem magyar, hanem európai jelenség. Azóta az Eurostat nyilvánosságra hozta a 2023-as adatokat is. És most illene hallgatnia a kárörvendőknek: a magyar termékenységi ráta az egész EU-ban a harmadik (!) legmagasabb volt. Úgy, hogy 2010-ben és 2011-ben is az utolsó helyen álltunk. A dobogós helyezés egyik oka az, hogy 2021-ig messze nálunk volt a legnagyobb a növekedés (a teljes termékenységi arány 31 százalékkal nőtt, miközben az EU átlaga csökkent), majd az ezt követő visszaesés nálunk volt az egyik legkisebb (huszonkét országban volt nagyobb, sok esetben a többszöröse a magyarnak).
Vagyis bármilyen kellemetlen igazság is ez az ellendrukkereknek, éppen annyira, minta amennyire jó hír nekünk: a magyar támogatási rendszer megvédte a gyermekvállalást az európai visszaesés idején.
Nem lehet elégszer kiemelni annak jelentőségét, hogy a családtámogatási rendszernek köszönhetően – még óvatos számítással is – legalább kétszázezer gyermekkel több született Magyarországon. (A számítás módját részletesen leírtam a Világgazdaság oldalán február 14-én megjelent Mérlegen a demográfiai fordulat című elemzésemben.) Ennek örömét már senki nem veheti el tőlünk.
De ne gondoljuk azt, hogy ez magától értetődően így is marad. A balliberális sajtóban már elkezdődött annak hangulati előkészítése, hogy egy általuk remélt kormányváltás után lebontsák a családtámogatási rendszert.
Erről eszembe jut egy régi vicc, amely szerint a szovjetek bármit is készültek gyártani, a végén mindig tank lett belőle. Mint amikor nálunk kormányra kerül a baloldal: bármivel is készülnek, bármit is ígérnek, a vége mindig családsanyargatás lesz. Nem kaphatnak több esélyt. Most is csak tank lenne belőle.
A szerző a Századvég szenior makrogazdasági elemzője
