A papírforma bejött: a butácska és demagóg EU-kampány ellenére a magyar nép relatív többsége igennel szavazott az uniós csatlakozásra. A magyarok „nagy európai ábrándja” erősebbnek bizonyult minden kételynél és bizonytalanságnál. Az elsöprő többség akaratát akkor is illő tisztelettel kell tudomásul vennünk, ha tudjuk: a tájékozódás és a tájékoztatás szabadsága súlyosan sérült az elmúlt hónapokban. (A kormányzati eszközökkel folytatott kampány önmagában véve is alkotmányjogi nonszensz.) Miután tagságunk sorsa gyakorlatilag eldőlt, el kell gondolkodnunk azon: milyen lenne az az Európai Unió, amely a 15 milliós magyar nemzet számára vonzó fejlődési lehetőséget és távlatokat jelentene. Bízva a nemzet és a köztársaság erejében, nem mondunk le arról a reményről, hogy egy európai szuperállam helyett a nemzetek, régiók és közösségek Európájának válhatunk majd felelős és alkotó részévé.
Milyen legyen a jövő Európai Uniója?
A csatlakozás nekünk, magyaroknak egyaránt jelent veszélyt és lehetőséget. Ettől kezdve az EU számunkra nem pusztán adottság: épp olyan felelősségünk lesz az unió jövőjének formálásában, mint bármelyik jelenlegi tagállamnak. A lehetőségeknek természetesen korlátot szab népességünk nagysága, valamint az ország gazdasági ereje, de megfelelő koalíciókkal a cselekvési lehetőségek is kibővülnek. Teljes jogú tagként vége lesz az egyoldalú alkalmazkodási kényszernek: kezdeményezőleg léphetünk fel akár hivatalos diplomáciánk, akár bármely, az Európai Parlamentben képviselettel rendelkező politikai pártunk révén. A legújabb bővítési hullám amúgy is híján van a történelmi vízióknak: a csatlakozási folyamat kisstílű és szűkkeblű alkufolyamatai, a mindent eluraló pénzügytechnikai és adminisztratív szemlélet, a közeledés „akadályverseny” jellege messze áll azoktól a nagyívű látomásoktól, amelyek létrehozták Európa nyugati felének integrációját.
Az egységes Európa gondolatát nem holmi hidegfejű gazdasági számítás keltette életre, hanem a béke és a biztonság iránti vágy. A német–francia megbékéléssel a két kontinentális hatalomnak sikerült átlépnie saját árnyékát, együttműködésük a mai napig az unió tengelyét jelenti. A későbbi bővítési hullámokat pedig elsődlegesen az a meggyőződés motiválta, hogy Európa nem lenne teljes sem az angol, sem a görög, sem a többi, később csatlakozó nemzet nélkül. Mint ahogy nem lenne teljes Közép-Európa vagy a Baltikum nélkül sem.