Szerbia folytatja a családtámogatási intézkedéseket
A család védelme a legnagyobb kihívás a változó világban a szerb miniszterelnök szerint.
A család védelme a legnagyobb kihívás a változó világban a szerb miniszterelnök szerint.
A szervezetek kezdeményezik a hatályos magyar jogszabályok vonatkozó felülvizsgálatát.
„Magyarország egy normális hely, olyan normális, mint Amerika volt, mielőtt elvesztette volna a józan eszét” – írta a konzervatív szerző
A családbarát politika a legmagasabb szintre került hazánkban.
Marton Zsolt püspök vezette a magyar delegációt a Családok X. világtalálkozóján a Vatikánban.
Gyorsítás a családjogi perekben a gyermekek védelmében.
A célunk az, hogy megvédjük Magyarországot a háborús gazdasági válságtól.
A kormányfő elutasította Magyarország sértegetését, egyházi vezetők kitiltását és a józan ésszel szembemenő javaslatokat.
A szülők rámutattak, hogy a tanulók többségének továbbra is egy anya és egy apa jelenti a szülőket.
A miniszterelnök pénteken a jobboldali Vox párt elnökével egyeztetett, szombaton Nicolas Sarkozy volt francia elnökkel folytat megbeszélést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több nyugati cég is bajba kerülhet.
A rezsicsökkentés megalapozása a nemzeti szuverenitás jegyében zajlott, ezért is szúrhatja annyira Brüsszel szemét.
A Kazincbarcika feljutása óriási meglepetés, de nehogy már nekik kelljen ezért bocsánatot kérniük.
Nem tudni, hogy lenne-e olyan politikus, aki képes volna megoldani a konfliktust.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
A Kazincbarcika feljutása óriási meglepetés, de nehogy már nekik kelljen ezért bocsánatot kérniük.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.