– Püspök atya, ön a magyar delegáció vezetőjeként személyesen vett részt júniusban a Családok X. világtalálkozóján Rómában. Kik érkeztek önnel együtt?
– Magyarországról, ahogy más országokból is, csak kisebb delegáció vehetett részt ezúttal a találkozón, mivel a szentatya szándéka az volt, hogy a római központi eseményekkel párhuzamosan minden ország, sőt ha lehet, minden egyházmegye szervezze meg a saját családtalálkozóját, így minél több embert és családot tudjanak közvetlenül megszólítani. Ennek megfelelően mi sem tudtunk minden egyházmegyéből házaspárokat vagy családpasztorációs munkatársakat meghívni. A magyar delegációban rajtam kívül helyet kapott az Országos Lelkipásztori Intézet vezetője, Fábry Kornél atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családiroda munkáját segítő házaspár, egy görögkatolikus lelkipásztor a feleségével, és a lelkiségi és családmozgalmak képviseletében két további házaspár, valamint egy újságíró.
– Melyek voltak ön szerint a legértékesebb és tanulságosabb pillanatok?
– A legértékesebb talán maga a stílus volt, amely a korábbiaktól eltérő módon elsősorban a tanúságtételekre, tapasztalatokra építette fel a programot. Nem tudományos előadásokat hallgattunk, hanem emberi találkozásokban gazdag eseményen vettünk részt, ezért az egész nagyon őszinte és hiteles volt. Mi magunk is úgy éltük meg a találkozót, mintha családban lennénk, a fellépő vagy megszólaló házaspárok gyermekei is jelen voltak például körülöttünk, a rendezvénynek semmilyen protokolláris jellege nem volt. Olyan volt, mint egy jó hangulatú nagy családi összejövetel a régen látott családtagokkal. Szemmel láthatóan ennek a természetes stílusnak Ferenc pápa is örült.
Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem mintacsaládokat láttunk. Volt sok szépség, de a családi élet minden oldalát, a fájdalmasakat is bemutatták. Nagyon értékesnek tartottam továbbá azokat a pontokat is, amikor a családnak mint családegyháznak a szerepét tudatosították.
A család életét lehet, sőt kell is ritualizálni. A szabadidőtől kezdve a munkán át a szentmisére eljutásig, és például a közös ünnepekig. A családnak nincs két párhuzamos élete: otthon és a templomban. Az Úristen minden téren jelen van a család életében, a közös imádságtól kezdve a kiránduláson át a szentmiséig. Istent így lehet tudatosan, természetesen, örömtelien és nem feszélyezetten bevinni a családba mint kis egyházba.