Felvetésünkre, hogy milyen radikális változtatásokra gondol még, Mesterházy azt mondta: az MSZP-nek vissza kellene térnie a hagyományos baloldali értékrendhez, „ha úgy tetszik, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszmerendszeréhez”. – Ezen belül pedig egy határozott nemzeti érdekérvényesítést tartanék fontosnak – hangoztatta. A volt elnök továbbá teljesen újjászervezné az MSZP kommunikációját, aminek szerinte „sokkal bátrabbá, láthatóbbá" kellene válnia, illetve sokkal több időt és energiát fektetne a pártszervezésbe, ami ugyan „nem túl látványos, ám annál fontosabb munka”.
– Noha az MSZP-nek korábban országos lefedettsége volt, mára szinte teljesen leépültek a vidéki szervezeteink, így sok más szövetségesünkhöz hasonlóan mi is beszorultunk a budapesti párt kategóriájába. A szocialistáknak mind a 106 körzetben erős jelenléttel kellene rendelkeznie
– jelentette ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!