A polgári peres ügyben jelenleg is zajlik a 78 felperes – valamennyien dél-koreaiak – távközlés útján való meghallgatása. Múlt héten két tárgyalási nap volt kitűzve, de még a felperesek felét sem sikerült meghallgatni.
Különösen megrázó volt a katasztrófa túlélőinek meghallgatása. Az ütközés pillanatában valamennyien a Hableány sétahajó felső fedélzetéről fotózták a látványosságokat, a vízbe zuhantak, majd valamennyiük felett áthaladt a gázoló Viking Sigyn vagy az azt követő Viking Idun. A túlélők valamennyien pszichés sérüléseket szenvedtek, meghallgatásuk alatt végig sírtak.
Mint azt megírtuk, a katasztrófa túlélői és az áldozatok hozzátartozói összesen 4,5 milliárd forintnyi kártérítést követelnek a balesetben részes két cégtől, a Viking Cruises AG-tól és a Panoráma Deck Kft.-től. A polgári perrendtartás szerint a katasztrófában részes mindkét hajó üzemeltetője egyetemlegesen felelős anyagilag a történtekért. Ugyanakkor a polgári bíróságnak nem kell bevárnia a büntetőeljárások eredményét, hiszen nem büntetőjogi felelősséget vizsgál, hanem kártérítési felelősséget. Egyetlen esetben köti csak a polgári peres bíróság kezét a törvény, abban az esetben, ha a büntetőperben elmarasztalják a vádlottakat, nem mondhatja ki a polgári bíróság, hogy nem felelnek a katasztrófa miatt.
A polgári per egyébként kétszeresen is magyar jogtörténeti kuriózum. Egyfelől magyar bíróságon még soha nem tárgyaltak ekkora kártérítésre vonatkozó igényt, másfelől magyar bíróságon még soha nem hallgattak meg ennyi károsultat egy ügyben távközlés útján.
A Hableányt hullámsírba küldő Viking Sigyn ukrán kapitányát, Jurij Csaplinszkijt vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt állították bíróság elé.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!