Portik eddig csak egyszer tett vallomást, még 2021 februárjában. Ekkor azt állította, megbízták azzal, hogy Gyárfás Tamást és Princz Gábort addig beszéltesse, míg nem sikerül titokban rögzítenie, hogy közük van a Fenyő-gyilkossághoz.
Portik egészen pontosan arról beszélt, hogy mentorától, néhai Drobilich Gábortól és a rendőrségtől azt a megbízást kapta, hogy keresse fel Princz Gábort, valamint Gyárfás Tamást, és adjon a szájukba olyan kijelentéseket, mintha közük lenne a bűncselekményhez.
Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az olajos vállalkozó a bűnözői mentorát, néhai Drobilich Gábort és a »rendőrséget« nevezte meg, mint akik azt akarták, hogy húzza csőbe néhai Princz Gábor egykori bankvezért és Gyárfás Tamás volt sportvezetőt és médiaproducert, akikkel ki kellett volna mondatnia, hogy közük volt Fenyő János meggyilkolásához.
Portik arról nem beszélt ebben az első vallomásában, hogy a titokban felvett és az azokból készült manipulált beszélgetéseket mire akarta használni Drobilich és a „rendőrség”. Ez a kijelentése azonban egyértelműen Gyárfás védekezését erősíti.
Mint ahogy az a kijelentése is, hogy a Gyárfás és közte zajlott,
titokban általa rögzített hanganyagok manipuláltak.
A Magyar Nemzet tud arról, hogy a Farkasréti temetőből előkerült hangfelvételek egyike, egy adathordozó az igazságügyi szakértő szerint is manipulált. Az összeollózott hangfelvétel alapján próbálták 2017-ben megzsarolni Gyárfás Tamást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!