Erdő Péter kifejtette: amikor Benedek pápa vállalta, hogy az Igazság munkatársa lesz, valóban megnyerte sokak szívét, és segítséget adott sok mai ember problémáinak tisztázásában. A bíboros-érsek emlékeztetett, hogy Benedek pápának már a II. Vatikáni Zsinaton való részvétele is – igaz, szakértői minőségben – hozzájárult a zsinat folyamatához, a hit válaszának kereséséhez korunk emberének problémáira.

Későbbi írásaiban is súlyos és vitatott kérdésekben mutatta be tisztán és meggyőző módon a katolikus tanítást. Három nagy pápai enciklikáját a szeretet, a remény és igazság témája köré rendezte.
„Benedek pápa különösen is átérezte korunk nagy problémáit, így például az időskor kihívását” – folytatta beszédét Erdő Péter. Szavai szerint Benedek pápa már tudatosan reflektált arra, hogy az emberiség átlagos életkora megnövekedett, hiszen személyesen is megélte ezt a problémát. Mégis, alázattal vállalta a szolgálatot, amit erejét meghaladó tehernek tekintett.
Benedek pápa ismerte és értette Közép-Európa népeit – fogalmazott Erdő Péter. Elmondása szerint az emeritus pápa tisztában volt hazánk és nemzetünk sorsával, és Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából, 2007-ben külön levelet intézett hozzánk, magyarokhoz.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!