Latorcai Csaba: A főváros is fizesse be a szolidaritási adót

– A keresztény-konzervatív politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a közös erővel megteremtett békét és biztonságot megőrizzük – fogalmazott Latorcai Csaba, a KDNP Önkormányzati Tanácsának a megbeszélése után. A párt ügyvezető főtitkára elmondta: megdöbbentek Karácsony Gergely főpolgármester bejelentésén, hogy a főváros nem akar szolidaritási adót fizetni. Simicskó István, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője pedig elmondta: fontos célkitűzésük, hogy bővüljön a családtámogatások rendszere, amit a párt sikeresen érvényesít a kormányban.

2023. 04. 20. 15:50
null
Budapest, Latorczai Csaba Államtitkár irodájában Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A polgármesterek üdvözölték a szolidaritási adót, mint olyan eszközt, amivel a hátrányos helyzetű településeknek segítséget biztosított a kormányzat – közölte Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető főtitkára a párt Önkormányzati Tanácsának a megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, megdöbbentek Karácsony Gergely főpolgármester tegnapi bejelentésén, miszerint a főváros nem akarja befizetni a szolidaritási adót, ám a KDNP önkormányzati képviselői és polgármesterei továbbra is kiállnak amellett, hogy a szolidaritás kereszténydemokrata elve mentén a tehetősebb önkormányzatok anyagilag segítsék azokat az önkormányzatokat, amik rajtuk kívülálló okok miatt nehezebb helyzetben vannak.

szolidaritási adó
A fővárosnak is fizetnie kell a szolidaritási adót. Fotó: Havran Zoltán

 

 

– Továbbra is kérik, hogy a kormány biztosítsa a szolidaritási adón keresztül az eddigi lehetőségeket, és mindenki tartsa be a rá vonatkozó törvényi szabályokat, így a főváros is fizesse be a számára előírt szolidaritási adót 

 

– fogalmazott.

Latorcai Csaba szót ejtett arról is, hogy a KDNP Önkormányzati Tanácsának az ülését a biztonság és a béke kérdése uralta, s kiemelte: a kormány és a rendőrség munkájának köszönhetően mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává vált. – Az önkormányzati vezetők felhívták a figyelmet, hogy a polgárőrségnek külön szerepe van abban, hogy Magyarország biztonságos maradhasson – szögezte le. Közölte: minden olyan település, amelyet kereszténydemokrata politikus vezet, még erősebb kapcsolatokat akar kialakítani a polgárőrséggel, ahol pedig nincs még polgárőrség, ott külön intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy helyi polgárőrség megalakításával erősítsék a közbiztonságot.

 

– Nyugat-Európában kézzelfogható az Antifa mozgalom miatt az erőszak, ezt pedig a baloldal is importálni akarja hazánkba, azonban a keresztény-konzervatív politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a közös erővel megteremtett békét és biztonságot megőrizzük 

 

– tette hozzá.

– A KDNP-nek fontos célkitűzése, hogy bővüljön a családtámogatások rendszere, amit a párt sikeresen érvényesít a kormányban – erről már Simicskó István, a párt frakcióvezetője beszélt. A helyi közösségekről szólva elmondta: szükség van azok erősítésére, és fontos, hogy a kereszténydemokrata értékrend erős képviselettel rendelkezzen az önkormányzatokban. – Nagy a küldetés és a felelősség, és bízok benne, hogy az önkormányzati és az európai parlamenti választáson tovább tudunk erősödni – tekintett előre a frakcióvezető. Jelezte: ő maga is polgárőrként szolgál, és bízik abban, hogy további lendületet fog kapni a polgárőr egyesületek létrejötte. Simicskó István elmondta, hogy a kormány a háborús infláció közepette is folyamatosan segíti az önkormányzatokat, majd kiemelte: május 1-től a kormány az áram díját 59, míg a földgáz árát 52 százalékkal fogja csökkenteni az önkormányzati intézmények számára. 

 

– Mindez szemben áll azzal, amit a baloldal állít, hogy a kormány kivéreztetné az önkormányzatokat 

 

– rögzítette Simicskó István.

– A mai tanácskozásunknak a fókuszában az önkormányzati ügyek, valamint az önkormányzati választásra való felkészülés állt – mondta el Seszták Oszkár, a KDNP Önkormányzati Tanácsának az elnöke. Emlékeztetett, hogy jövőre egy napon tartják az önkormányzati és az európai parlamenti voksolást, és arra számít, hogy fokozott választási részvétel várható.

Borítókép: Latorcai Csaba (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.