Az MSZP pártigazgatója szerint is problémás Pressmanék elvárása

Molnár Zsolt a Mandinernek adott interjúban többek között elmondta, hogy az USA vízum szigorítási ügyében nem járható út a magyar kettős állampolgárok adatainak kiadása, ezért kifejezetten problémás az Egyesült Államok elvárása hazánkkal szemben.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MANDINER2023. 08. 10. 21:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egyesült Államok nagykövete igen komoly nyomást gyakorol a kormányra ezen a területen is, újabban a beutazási szabályokon szigorítottak a kettős állampolgárokra hivatkozva. Egyetért-e a lépéssel? − tette fel a kérdést a Mandiner újságírója az MSZP pártigazgatójával készült interjúban.

– Az USA és Magyarország viszonyában az elmúlt időszakban sok terhes pont alakult ki, ebben komoly szerepe volt a kormány provokatívnak tűnő megjegyzéseinek, lépéseinek, a már említett oroszbarátság kérdésének. A konkrét ügyben azonban úgy vélem, nem járható út a kettős állampolgárok adatainak kiadása,

kifejezetten problémás az Egyesült Államok elvárása velünk szemben − válaszolta Molnár Zsolt.

A Mandiner azon felvetésére, hogy a jelek szerint egyes amerikai körök és a magyar ellenzék között lényegesen jobb lehetett a viszony, legalábbis erre utalnak a guruló dollárok, az MSZP pártigazgatója ezt mondta:

Nem kérdés, évtizedek óta tiltott a pártok külföldi támogatása. Ami a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett MMM-nek juttatott milliárdokat illeti, azokból mi semmit nem láttunk, nem tudtunk róla, teljesen átláthatatlan az egész, ám a támogatás mértéke még minket is meglepett. Jómagam a titkosszolgálati jelentésből értesültem az egészről. Szögezzük le: a magyar választások a magyarok dolga! Ez szuverenitási kérdés.

A Mandiner azon kérdésére, hogy a Karácsony Gergely által az előválasztásra gründolt 99 Mozgalom félmilliárdos, adománygyűjtő dobozokban gyűjtött euróiról és frankjairól sem tudtak, Molnár Zsolt azt válaszolta:

Azokról is csak a sajtóból értesültünk. Főpolgármester úr adott egy magyarázatot, ezt az ellenkező állítások bebizonyításáig el kell tudni fogadni. Ennyit tudok erről mondani.

Közeleg az európai parlamenti és az önkormányzati választás, illetve a kampányidőszak. Mikor foglalják el azokat a bizonyos füstös szobákat az ellenzéki pártvezérek, hogy megtárgyalják az együttműködés lehetséges formáit? – kérdezte a Mandiner, amire az MSZP pártigazgatója ezt felelte:

– Az ősszel várhatóan minden kérdés eldől. Az EP-választás esetében ugyan választói szinten erős igény lenne arra, hogy valamilyen egységben induljon az ellenzék egymással szót értő része, most azonban úgy tűnik, hogy a pártok külön fognak indulni. Ha így alakul, ezt az MSZP is tudomásul veszi. A párt saját programmal és listavezetővel készül az európai parlamenti választásra. Az önkormányzati voksolásnál az ország jelentős részén az ellenzék együtt fog működni, a részletekről még szükség van egyeztetésekre.

A Mandiner azon felvetésére, hogy azért nem lesz majd könnyű úgy beállni Budapesten Karácsony Gergely mögé, ha egyáltalán így lesz, úgy, hogy közben nem tisztázódtak a pénzügyi elszámolás körüli kérdések, Molnár Zsolt ezt reagálta:

Kétségtelen, ez az ügy valóban nem erősítette a bizalmat, ahogy arra a többi párt kommunikációja is utal. Ráadásul számos várospolitikai, szakmai kérdés is tisztázásra vár. Az MSZP nem tartja jó lépésnek a közlekedési jegyáremelést. Ezekről a kérdésekről még beszélni kell.

A teljes interjú ide kattintva érhető el.

A főpolgármester szerint továbbra sincs miért magyarázkodnia Perjés Gábornak, aki 19 részletben 506 millió forintnak megfelelő összeget fizetett be jórészt euróban a 99 Mozgalom számlájára. Karácsony Gergely továbbra is azt állítja, hogy mikroadományokból gyűlt össze a félmilliárd forint, de a támogatók személyéről nem tud semmit.

Borítókép: Molnár Zsolt (Fotó:Ficsor Márton)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.