Többé már nem titok: ők pénzelik Karácsonyékat

A főpolgármester által is támogatott Budapest Fórum partnerlistája egyenértékű egy beismerő nyilatkozattal, hiszen felsorakozik az összes olyan amerikai szervezet, amellyel korábban igyekeztek tagadni mindennemű kapcsolatot. A rendezvény a meghívó alapján a Fenntartható Demokráciák építéséről fog szólni.

Magyar Nemzet
Forrás: Tűzfalcsoport2023. 08. 14. 12:03
20191012 Budapest Ellenzéki kampányzáró rendezvény a XV. kerületben önkormányzati választás Képen: Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció DK elnöke Fotó: Kurucz Árpád Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A NED – National Endowment for Democracy, röviden NED.

A NED-et 1983-ban alapították az Egyesült Államokban, fő célja a demokratikus folyamatok támogatása volt a világ országaiban. Nemzetközi vonalon a NED részese volt a 2006-os fehérorosz ellenzéki elnökjelölt kampányának, a 2011-es „arab tavasz” során ellenzéki pártokat támogatott, nagyobb összeggel támogatta az ujgur csoportokat Kínában, valamint 2019-ben hongkongi civil alapítványokat is finanszírozott. Amerikai elemzők szerint a NED programjai a 2020-as évtől kezdve kevésbé agresszív célokat követnek. Éves előirányzatot kap az Egyesült Államok költségvetéséből, az USA Külügyminisztériumának az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) fejezetében szerepel, és civil szervezetként kongresszusi felügyelet alatt áll. A 2019-es évben a NED 135 millió dollárból gazdálkodott, amely összeg teljes egészében az Egyesült Államok kormányzati szerveitől származott.

Tehát, 

a NED-en keresztül Karácsony Gergelyék rendezvénye lényegében amerikai központi költségvetési támogatásban részesül.

A Tűzfalcsoport azt is megjegyezte, hogy a választási kampányban Gulyás Márton YouTube-csatornájának választási roadshowját is ők finanszírozták. A kampány 98 ezer dollárnyi adományba került, amely a fent már említett National Endowment For Democracy nevű szervezettől érkezett.

 

A másik híres amerikai szervezet a „German Marshall Fund/German Marshall Fund of the United States”

A German Marshall Fund of the United States alapítását 1972-ben jelentette be Willy Brandt volt NSZK-államfő a Harvard Egyetemen, a második világháború utáni újraépítést segítő amerikai program, a Marshall-segély elindulásának huszonötödik évfordulóján. A washingtoni központú, de berlini, belgrádi és bukaresti irodával is bíró szervezet célja eljuttatni azt az üzenetet, hogy az Egyesült Államok és Európa „együtt erősebb”, ezért támogatnak „demokráciapárti, emberi jogokat védő civil” és egyéb kezdeményezéseket.

A German Marshall Fund donorlistáján ott szerepel az Európai Unió több intézménye, svéd hivatalok, amerikai nagykövetségek, techcégek, segély-, fejlesztési alapok mellett Soros György alapítványa is.

Legnagyobb támogatója ennek a szervezetnek is az USAID, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége.

Ez az az ügynökség, amely csak a tavalyi évben összesen 1,2 milliárd forinttal támogatott Soroshoz és a baloldalhoz köthető NGO-kat, szervezeteket. A USAID évek óta direkt politikai tevékenységet folytat világszerte, így a térségünkben és Magyarországon is.

 

Színes forradalmak és egy újabb tengerentúli szál

Az egyik legrangosabb amerikai – liberális – külpolitikai folyóiratban, a ForeignPolicy-ben írták meg, hogy az USA Fejlesztési Ügynöksége, az USAID a CIA előörse. Kuba példáját hozza fel a cikk az állítás bizonyítására, és leírják, hogy az Egyesült Államok kormánya egy közösségimédia-platformot indított el Kubában, abban a reményben, hogy létrehoz egy Twitter-szerű szolgáltatást, amely elindítja a „kubai tavaszt”, és potenciálisan hozzájárulhat a sziget kommunista rendszerének összeomlásához. Az egész projektet pedig az USAID finanszírozta. Samantha Power, a szervezet igazgatója nemrég járt Magyarországon, és a 444 volt az egyik leglelkesebb szócsöve a szervezetnek. 

A 444 így mutatta be az igazgató látogatását.

A soron következő budapesti rendezvény is a támogatói kör szellemiségével megegyező tematikát érint. Így szó lesz a „fenntartható demokráciákról” vagy a transzatlanti szövetség jövőjéről. De Ukrajna újjáépítéséről, dezinformációról, médiaműveltségről, a tényellenőrzésről, az energiaválságról és az energiafüggetlenségről is beszélnek majd. Tehát szinte 

minden olyan téma felmerül, amelyben az Egyesült Államok most érdekelt.

Érdekes módon az orosz befolyás a programpontok között az utolsó helyen jelenik csak meg, ám előtérbe kerül idén Kína katonai fenyegetése. A Tűzfalcsoport szerint kiválóan látható, hogy 

Karácsonyék Budapest Fórum néven valójában amerikai agendát képviselő konferenciát szerveznek amerikai pénzen. 

Hiszen Kína Magyarországot sem katonailag, sem gazdaságilag nem fenyegeti, ellentétben az USA-val.

A konferencia partnerlistája pedig egyértelműen elárulja, hogy milyen érdekcsoportok dolgoznak Karácsony Gergely mögött – figyelmeztet a Tűzfalcsoport.

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.