– Szerintem óriási bravúr, hogy el tudtuk érni azt, hogy legalább egy családpolitikai intézkedéssel bővüljön a családpolitikánk rendszere. És azzal is egyetértek, hogy amint több levegőhöz jut a magyar gazdaság, akkor első helyen szerepeljen a családpolitika további bővítése. Azzal is egyetértek, amit arról mondott, hogy a korábban létrehozott családpolitikai támogatási elemek értékének a megőrzését kell első helyre tenni, mert azok áttörést jelentettek akkor, időközben – különösen a magas infláció miatt – ezeknek az értéke pedig megkopott. Ezért azokat meg kell újítani, és energiát kell bele tenni, hogy elérjék azt a hatást, amit szerettünk volna – mondta Orbán Viktor, miután a Mi Hazánk képviselője a családtámogatások „szűkítéséről” beszélt, és arról, hogy reálértékben érdemben csökkentek a juttatások.
A háború miatt csúszott a háromgyermekes nők adómentessége
Ismét előtérbe került a háromgyermekes édesanyák adómentessége, miután Orbán Viktor a múlt heti demográfiai csúcson a négygyermekeseknek járó lehetőség kiterjesztéséről beszélt. A bővítés már korábban is napirenden volt, de a háborús helyzet miatti halasztása ellenére jövőre valóban életbe léphet.

Orbán Viktor a demográfiai csúcson konkrét időpontot nem mondott, de Kovács Zoltán másnap a Hír TV-n már úgy fogalmazott:
azon dolgoznak, hogy akár már a jövő év elején be lehessen vezetni a háromgyerekeseknél is a kedvezményt.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szintén azt hangsúlyozta, hogy a bejelentett intézkedéseknél – ahogy eddig is – figyelembe kell venni a magyar gazdaság teljesítőképességét.
Lentner Csaba közgazdász az Economixnak a minap azt mondta, ha 190 ezer háromgyermekes édesanyáról beszélünk, akkor az ő szja-mentességük bruttó kétszázmilliárd forintba kerülne. Ez az összeg ugyanakkor nagyságrendileg csökkenthető, hiszen ezek az anyák már így is többféle adókedvezményben részesülhetnek, ilyen lehet a fiatal házasok adókedvezménye, a gyermekek után járó kedvezmények vagy a fiatalokra vonatkozó adómentesség. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója mindezek alapján úgy számolt, hogy a háromgyermekes édesanyák szja-mentessége mintegy 120–150 milliárd forintot jelentene. Összehasonlításként a négygyermekesekre vonatkozó mentességgel az első évben összesen 57 ezer édesanya tudott élni.
Adókedvezmények sora
Az szja-mentesség bővítése szintén többéves folyamatba illeszkedik, hiszen az adómentességek és -kedvezmények az Orbán-kormányok családpolitikájának fókuszában szerepelnek. A már régóta elérhető gyermekek után járó adó- és járulékkedvezmény egy gyermek esetén havi tíz-, kettőnél negyvenezer forint pluszt jelent a nettó bérben, a három- vagy több gyermekesek gyermekenként 33 ezer forintot érvényesíthetnek. Ez három gyermeknél havi akár 99 ezer forintot, négynél pedig 132 ezret jelent. Mindemellett elérhető az első házasok kedvezménye is, amely havi ötezer forint szja leírását teszi lehetővé.
Az adókedvezmény mellett az utóbbi években sorra bővült azoknak a köre is, akik teljes szja-mentességet élveznek. Így például a keresetükből nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak. Ez az átlagbérhez igazított támogatás azt jelenti, hogy egy fiatalnak idén már akár havi 65 ezer forinttal magasabb lehet a nettó bére az szja-mentességgel. Ezt bővítették ki az idei évtől azzal, hogy a gyermeket vállaló nők harmincéves korukig élhetnek az adómentességgel.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Éberling András)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!