Forrásaink szerint Vona Gábor pártot alapít, s a résztvevőket Sövegjártó Kristóf, Vona Gábor korábbi kabinetfőnöke, a Második Reformkor Alapítvány kuratóriumi elnöke jobbikos címlistából toborozza, és igyekszik az egész termet megtölteni érdeklődőkkel. Ugyanis, miként forrásunk fogalmazott: „Vona nem szereti, ha akár egy szék is üresen marad, ez neki mindig is mániája volt”.
Elemzők is megerősítették: Vona Gábor visszatér
Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője szerint a Jobbik egykori elnöke tényleg valami nagy dobásra készül.

További Belföld híreink
A HírTV szerint Nagy Ervin úgy nyilatkozott, Vona valamilyen dobásra biztosan készül.
Nemcsak a kormányt kritizálta az utóbbi időben, hanem az ellenzéket is. Méghozzá azt az ellenzékez, amely szivárványkoalíció formájában összefogott
– mondta Nagy Ervin.
Vona Gábor alapítványa az ősszel nagyobb rendezvényt tervez Kőbányán. Itt tesztelheti, hogy mekkora az érdeklődés a visszatérésére – tette hozzá Nagy Ervin.
– Aki egyszer már lelépett, aki egyszer cserbenhagyta a választókat, az lehet, hogy máskor is megteszi – ezt pedig már Jakab Péter mondta elődje lehetséges politikai visszatéréséről.
Borítókép: Vona Gábor (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!