Ahogyan korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a már meglévő kerékpárút mellett alakítanak ki kerékpársávot az Árpád fejedelem útján, amit ebben az esetben is az autóútról választanak le, mindezzel lényegében még veszélyesebbé téve a közlekedők életét.

A Metropol munkatársa a helyszínen járt, ahol képeket is készített a veszélyes megoldásról. A folyó felé eső biciklisávból csak balra, a forgalmas Árpád fejedelem útját keresztezve lehet kihajtani, hiszen jobbról a HÉV kerítése van.

A lap cikkében rámutat, bár közhely, hogy minden szintbeli kereszteződés veszélyt hordoz, ezért jobb, ha nem keresztezik egymást ilyen módon az utak, amennyiben kivitelezhető.
Pontosan ez volt a helyzet a korábbi bicikliút esetében, amit lehet, hogy hamarosan megszüntetnek, mindenkit a forgalmas útra kényszerítve.

A lap megfigyelései szerint egyébként az útvonalon haladó kerékpárosok is inkább a régi utat használták, a közúti forgalomba csak kevesen hajtottak be.
