Jönnek az alacsony padlós HÉV-ek, mutatjuk, melyik vonalon lehet majd először elcsípni őket
Összesen 54 szerelvényt vásárol a MÁV-csoport.
Összesen 54 szerelvényt vásárol a MÁV-csoport.

Hiába villogott pirosan a lámpa, pár nap különbséggel ketten is a sínekre hajtottak a csömöri átjáróban.

Vadkárok, útfelújítás, országbérlet és HÉV – a miniszter válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Az ÉKM a fővárosi kerületi önkormányzatokkal is együttműködne majd abban, hogy a megállók kialakításakor azok ne okozzanak zavart a közúti közlekedésben.

Az érvényes jeggyel rendelkező utasokat segítik.

Pénteken teljesítette utolsó útját a Boráros tértől Csepelig.

Nyártól tovább utazhatunk HÉV-en és volánbuszon.

Folytatódik a hajtóvadászat, Horváth László és Hankó Balázs a gödöllői HÉV-en is terepszemlét tartottak.

Adatokat közölt a MÁV-csoport vezérigazgatója.

Egy milliárd utazás történt a MÁV, a Volán és a HÉV járművein tavaly és soha annyi bérletet nem adtak el, mint 2024-ben – jelentette be Vitályos Eszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindenki megkapta a maga feladatát.

Gyászol az egyetem.

A Tisza Párt elnöke idegbeteg módon viselkedik – mondta a frakcióvezető.

Hárman kórházba kerültek.

A miniszterelnök leszögezte: amíg nemzeti kormánya van, Magyarország nem hajtja végre az Európai Unió migrációs paktumát.

Még egy holttestet keresnek a hatóságok.

Okamura ellenezte Ukrajna háborús erőfeszítéseinek további finanszírozását.

Természetes enyhülést hozhatnak.

Sérültjeinek állapotáról jelentett a klub.

Egyre csak nő a világ energiaigénye, az olajra és a gázra is nagyobb lesz a kereslet az előttünk álló években.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.