– Ez egy show-műsor? – így kérdezett vissza Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese a Hír TV műsorában azon felvetésre, hogy kinek állhat érdekében az, amit az ellenzéki párt állít a bérletügyben, hogy már régen megszületett egy Lázár–Karácsony-paktum, csak a két politikus most „csinálja a cirkuszt”.
Konteózni kezdett az LMP a bérletügyben +videó
Összeesküvés-elméleteket gyárt az LMP a bérletügy kapcsán: a párt frakcióvezető-helyettese szerint már régen megszületett egy „Lázár–Karácsony-paktum”. Kanász-Nagy Máté reagált Szabó Tímea támadására is, melyben a párbeszédes politikus azért méltatlankodott, mert az LMP főpolgármester-jelöltet indítana Karácsony Gergely ellen.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, újabb ajánlatot tett Budapest vezetésének Lázár János: Karácsony Gergelyék fogadják el az országbérletet és a vármegyebérletet a fővárosi tömegközlekedési eszközökön, cserébe ők a Volán, a MÁV és a HÉV járatain elfogadják a Budapest-bérletet. A kormány nem akarja „szívatni” a budapestieket, még csak a főpolgármestert sem – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter.
Az LMP nincs jó véleménnyel az ajánlatról. Ungár Péter, az LMP társelnöke úgy reagált, hogy szerinte Lázár János ajánlata a BKK csődjéhez vezetne. A zöldpárt frakcióvezető-helyettese a Hír TV stúdiójában kijelentette, hogy osztja párttársa véleményét, valamint
nagyon furcsának nevezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester miként is reagált a javaslatra.
– Amit bejelentett Lázár János, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy-másfél millió közlekedő nem fizetné meg a BKK-bérletet, mert érvényes lenne a Lázár-féle koncepcióban az országbérlet vagy a vármegyebérlet, tehát óriási kiesést szenvedne el a BKK, ez egyértelmű csőd.
De nem azt mondja Karácsony Gergely, hogy Lázár János csődbe viszi a BKK-t, hanem azt mondja, ez egy jó irány
– tűnődött az elhangzottakon a politikus. Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: sejtése szerint a két politikus „eljátssza a nagy cirkuszt”. Arról is szó esett, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke kemény támadást intézett Ungár Péter ellen, amiért az LMP Karácsony Gergely ellen főpolgármester-jelöltet indítana.
Az ügy kapcsán Kanász-Nagy Máté rámutatott: egy politikai pártnak az a dolga, hogy jelölteket nevezzen meg, programot alkosson és legyen egy víziója, hogy milyen fővárost képzel el, az LMP ebbe az irányba elég nagyot lép előre, és – tette hozzá – ez más politikusoknak nem tetszik.
További Belföld híreink
Borítókép: Kanász-Nagy Máté (Forrás: Youtube)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: megadunk minden segítséget nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is
A magyar kormány minden támogatást megad nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is.

Súlyos veszélyre hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, a magyar nyugdíjak is Ukrajnába kerülhetnek
A miniszterelnök szerint gazdasági öngyilkossággal érne fel az ukrán uniós tagság.

Orbán Viktor bejelentette: újabb termékekre jöhet az árrésstop
A miniszterelnök jelezte, az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Brüsszel az eddiginél is több pénzt és jogkört akar elvonni a tagállamoktól
A kormányfő meglátása, hogy már többen vannak, de nincsenek elég jól megszervezve, ezért alapították meg a patriótákat, ami egyre erősödik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ezt kell tudnia a hétvége időjárásáról

Szoboszlai Dominiket nem engedték fagyizni, figyelemre méltó a reakciója

Szuper termék érkezik az Aldiba, aki sokat autózik, imádni fogja!

Rossz országokba kötött bele az új német kancellár: Magyarországon tették helyre Merzet

Magyarország Szépe 2025: bemutatták a versenyzőket, itt van a húsz legszebb lány - GALÉRIA

Magyarország talán legszebb kastélya: új tulajdonosa lehet – ezt most már Lázár János is tudja

Így kell válaszolni ennek a mocsoknak

Ez a Lidl-eszköz csodát tesz a kertben, és még csak nem is drága

Döbbenet és segítő kéz – az MLSZ reagált a 18 éves futballista halálára

Óriási demokrácia-ellenes bűncselekmény Lengyelországban, lebukott Tusk

Ennyi ideje maradt Putyinnak

Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: megadunk minden segítséget nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is
A magyar kormány minden támogatást megad nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is.

Súlyos veszélyre hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, a magyar nyugdíjak is Ukrajnába kerülhetnek
A miniszterelnök szerint gazdasági öngyilkossággal érne fel az ukrán uniós tagság.

Orbán Viktor bejelentette: újabb termékekre jöhet az árrésstop
A miniszterelnök jelezte, az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Brüsszel az eddiginél is több pénzt és jogkört akar elvonni a tagállamoktól
A kormányfő meglátása, hogy már többen vannak, de nincsenek elég jól megszervezve, ezért alapították meg a patriótákat, ami egyre erősödik.