A médiaszolgáltató a döntéssel szemben bíróságon keresett jogorvoslatot, de mind az elsőfokú bíróság, mind pedig az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Médiatanácsnak adott igazat:
az RTL vizsgált műsorszáma emberi méltóságot sértett.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
A médiaszolgáltató a döntéssel szemben bíróságon keresett jogorvoslatot, de mind az elsőfokú bíróság, mind pedig az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Médiatanácsnak adott igazat:
az RTL vizsgált műsorszáma emberi méltóságot sértett.
A jogsértés súlyához képest sem a kiszabott bírság mértéke, sem a jogsértés tényét elismerő közlemény közzétételére kötelezés nem tekinthető túlzónak – erősíti meg az Ítélőtábla határozata. Mindezzel ugyanis a médiaszolgáltató olyan üzenetet közvetített, amely „a testszégyenítés létjogosultságát, hatásait, illetve a bántalmazó kultúrát erősíthette” – olvasható az indokolásban, ami rámutat arra is, hogy a műsorszámban Pedritónak hívott kisfiú koránál fogva nem lehetett tisztában szerepeltetésének valódi céljával, és nem számolhatott annak következményeivel.
A „Celeb vagyok, ments ki innen!” megalázó jelenetének megítélésén az sem változtat, hogy az egyik műsorvezető már az adásban jelezte, hogy talán túl messzire mentek az élcelődéssel. A bírósági döntés kiemeli: nem fikciós műfajról van szó, hanem valóságshow-ról, tehát lényegtelen, hogy a műsorszámnak volt-e pontos forgatókönyve, vagy a szereplők improvizáltak-e. A műsorszám tartalmát ugyanis a nézők felé közvetített üzenet szempontjából kell vizsgálni, a néző pedig a valóságshow műfaját úgy értelmezi, hogy abban a valóságot látja, azaz nem megrendezett jelenetet.
A döntés hátteréhez tartozik, hogy a médiaszabályozás elsősorban nem a médiában szereplő személyek, hanem a közönség érdekeit védi. A médiahatóság arról dönt, hogy a vizsgált műsorszámok üzenete, megközelítésmódja sérti-e az emberi méltóság alapvető értékét. Az emberi méltóság értékét negligáló tartalom jelentős rombolást tud végezni az emberi méltóság tiszteletének kultúrájában. A gyermekek védelmének szempontja különösen nagy súllyal esik latba az egyes esetek mérlegelésekor. A Médiatanács az emberi méltóság védelme érdekében felléphet akkor is, ha a műsorszámban szereplő, megalázó helyzetbe hozott személy egyébként hozzájárulását adta szerepléséhez, és utóbb sem sérelmezte annak tartalmát – írták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának közleményében.
Borítókép: Jelenet a műsorból (Fotó: RTL/Képernyőkép)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.