Vele szemben a fiatalkorú lány foglalt helyet, aki szinte nyomban inzultálni kezdte úgy, hogy a lábát feltette a nő ülésére. A gyermekkorú lány ezután a társa ülésre feltett cipőjének a talpát törölgetni kezdte a sértett pólójával, miközben mindannyian nevettek, ezzel tovább provokálva a sértettet.
A sértett ekkor már felállt, és el akart távolodni a fiataloktól, ekkor azonban a fiatalkorú fiú tette a lábát a sértett útjába. A nő határozottan kérte, hogy engedje el, miközben a kezével hárító mozdulatot is tett a vádlott felé. A fiú ekkor felállt, a sértett után lépett, ököllel az arcán megütötte, miközben társai káromkodva szidalmazták.
Az ütés erejétől a sértett szemüvege leesett és a szája vérzett.
Leszállt a következő megállónál, a vádlott és társai pedig követték, miközben szidalmazták és fenyegették. Amikor utolérték a nőt, azt követelték tőle, hogy térdeljen le előttük. A sértett próbált tovább menni, a fiatalok azonban nem engedték, mindhárman körbevették, majd az egyikük meglökte, a nő egyensúlyát vesztve a bokorba esett. A sértett a fiatal garázdák létszámbeli és fizikai erőfölényétől, illetve erőszakos fellépésétől megijedt, ezért nem mert további ellenállást tanúsítani,
inkább engedelmeskedett nekik, és letérdelt előttük.
Ezt követően a vádlott és társai távoztak a helyszínről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!