Az uniós források felfüggesztéséért verseng a baloldal

A baloldal pártjai között igen nagy a versengés azért, hogy ki tudhatja magáénak a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztésének kétes dicsőségét – mondta a Magyar Nemzetnek Dornfeld László. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Magyarországnak járó uniós forrásokkal kapcsolatban kifejtette: minden azon múlik, hogy az Európai Bizottság megijed-e, és inkább felfüggeszti a pénzek kifizetését, vagy pedig az Európai Unió Bírósága kötelezi erre.

2024. 03. 14. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A dollárbaloldal pártjai között igen nagy a versengés azért, hogy ki tudhatja magáénak a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztésének kétes dicsőségét. Még tavaly áprilisban Gyurcsány Ferenc, illetve Molnár Csaba DK-s EP-képviselő is azzal dicsekedtek, hogy gátolják a pénzek kifizetését, utóbbi egyenesen hazafias kötelezettségének nevezte ezt. Most pedig az Action for Democracy jóvoltából a Karácsony Gergely-féle Budapestről derült ki, hogy lobbizott a pénzek ellen. Úgy tűnik, hogy a dollárbaloldal szereplői valóban ettől remélnek népszerűséget az ellenzéki keménymagon belül, ezért is igyekeznek egymást túllicitálni – mondta lapunknak Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, akit a momentumos politikusok botrányos kijelentéseiről kérdeztünk.

Hajnal Miklós , baloldal, kamudiploma, uniós kampány, uniós forrás (Forrás: YouTube)
A baloldal kamudiplomás politikusa, Hajnal Miklós beismerte: a Momentum hazánk ellen lobbizott külföldön (Forrás: YouTube)

Mint ismert, a közelmúltban még a Momentum egyik elnökségi tagja, Hajnal Miklós is büszkén hangoztatta, hogy az európai parlamenti képviselőik érdeme, hogy Brüsszel megvonja Magyarországtól az uniós pénzeket, illetve Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is beismerte, hogy ő is hazánk érdekei ellen lobbizott külföldön. A baloldali képviselők uniós források elleni lobbija akár még sikerrel is járhat, ugyanis az Európai Parlament jogi bizottságának legújabb döntése szerint az EP elnökének keresetet kell benyújtania az Európai Unió Bíróságán, amiért pénzeket oldott fel Magyarország számára.

 

A baloldal uniós kampánya

– A mostani támadás már az európai parlamenti választási kampány része. A támadássorozat egyébként már év elején kezdődött: az EP január 17-i plenáris ülésén hosszú órákon át gyalázták hazánkat és kritizálták a pénzek felszabadításáról szóló bizottsági döntést. Ekkor már fenyegetőztek a globalista EP-képviselők azzal, hogy pert indítanak a döntés ellen.

A kampány most azonban magasabb fokozatba kapcsolt, aminél érdemes figyelembe venni, hogy április után az uniós intézmények már nem nagyon üzemelnek, mindenki az otthoni választási kampánnyal lesz elfoglalva

 – mondta Dornfeld László. Az elemző szerint minden azon múlik, hogy az Európai Bizottság megijed-e, és inkább felfüggeszti a pénzek kifizetését, vagy pedig az Európai Unió Bírósága kötelezi erre. Mint fogalmazott: előbbire igen kicsi az esély, hiszen ebben az esetben Magyarország indíthatna pert, amelyet könnyedén meg is nyerne, így ez csak rontaná az Európai Bizottság helyzetét. Dornfeld László nem gondolja, hogy a mostani döntés közvetlen reakció lenne a Trump–Orbán-találkozóra. Fontos rámutatni ugyanakkor az elemző szerint, hogy „ezek a személyek szinte mind az amerikai demokratákhoz, illetve a Soros-hálózathoz vannak bekötve”.

 

Kilóg a lóláb

Az elemző kifejtette: a magyar kormány és a globalista baloldal közötti konfliktus fő forrása ideológiai jellegű. – Magyarország elkötelezett szuverenista ország, nem kér a brüsszeli birodalmi központból, se annak követeléseiből. Így nemet mond a háborúra, a genderre és a migrációra is.

Ezt nyíltan bevallotta Ursula von der Leyen is, amikor az EP előtt az említett január 17-i plenárison azt mondta:

újabb uniós források felszabadítása csak akkor várható, ha Magyarország változtat gender- és migrációs politikáján.

Pedig mindkét esetben milliós részvételű népszavazások állnak a magyar kormány álláspontja mögött – emlékeztetett Dornfeld László. Az elemző szerint a globalista baloldalon nyíltan csak ritkán merik felvállalni a valós okokat, amiért egy adott országot támadnak, így azt próbálják valamilyen más üzenetbe csomagolni, de mint fogalmazott: „A lóláb mindig kilóg.”

Borítókép: Cseh Katalin és Donáth Anna (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.