A zászlóbontást követően Magyar egy közeli vendéglátóhelyre sietett, itt válaszolt a sajtó kérdéseire.
Lapunknak a többi között arról beszélt, hogy a mostani rendezvény költsége közel 20 millió forint lehetett ebből ahogy ő fogalmazott „pár milliót” ő fizetett, a további finanszírozásban pedig hazai vállalkozók segítették. Azt azonban már nem árulta el, hogy kik ezek a vállalkozók. Ahogy arra a kérdésre sem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben miből tervezi pártjának költségeit rendezni.
Magyar Péter március 13-án az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, itt kérdezték arról, hogy egy új pártot alapít-e vagy egy már meglévőt szeretne újjá éleszteni. Magyar akkor azt mondta ezekre a kérdésekre március 15-én választ ad, most azonban úgy fogalmazott: ez még a napokban derül ki.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!