Ahhoz, hogy a szervezet maradéktalanul betölthesse küldetését, a XXI.századi, high-tech eszközökön kívül elengedhetetlen a több mint ezeréves hadtörténelmünkből fakadó katonai hagyományok élővé tétele a hadsereg mindennapi életében – fogalmaz közleményében a tárca. „A múltunk alapján a jelen katonai identitását is meg akarjuk erősíteni, ez a honvédség korszakváltásának új eleme” – jelentette ki a miniszter.
Új miniszteri biztost nevezett ki a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Magyar Honvédség kultúraváltáson megy keresztül.

Azzal folytatta, katonai hagyományainkat az ősi harcos erényeket gyakorló magyar katonák nemzedékeinek hivatástudata, bátorsága és helytállása teremtette, mindez a maiak számára követendő példát és értékrendet jelent. Ezen hagyományok és értékrend tisztelete és gyakorlása képezi a katonai identitást, amely egyben a Magyar Honvédség szellemiségét is jelenti. Ennek a nagyon sajátos és egyedi eszmekörnek tudományos igényű rendszerbe foglalására, újjáélesztése módszertanának és szemléletmódjának kidolgozására Szalay-Bobrovniczky Kristóf
miniszteri biztost nevez ki Töll László ezredes, hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka személyében.
A katonai identitásért felelős miniszteri biztos tevékenységének legfőbb célja, hogy az évszázadokon át méltán híres magyar harcos szellemet adaptálja a jelen és a jövő kihívásaira felkészülő Magyar Honvédségre, hogy nemzeti haderőnk önazonossága úgy testületként, mint az egyes honvédek esetében kizárólag ebből fakadjon.
További Belföld híreink
A miniszteri biztos legfőbb feladata a Magyar Honvédség hagyományainak megerősítéséhez szükséges átfogó és egységes koncepció kidolgozása és gyakorlati érvényre juttatásának megtervezése. Ez magában foglalja az ehhez szükséges történeti kutatások kezdeményezését, azok összehangolását, majd az eredmények szakmai véleményezését és támogatását – részletezték.
A miniszteri biztos ezen kívül – a magyar katonai hagyományok figyelembevételével – közreműködik a Magyar Honvédség egyenruházatát, kitüntetési és jelképrendszerét, alakiságát, a honvédzenekarok és a katonazene szerepének növelését, az alakulatok és laktanyák névadását, a katonai ünnepségeket, valamint a honvédtiszt- és altisztképzés reformját és a honvédelmi nevelést érintő történészi feladatokban.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
Az egészsége veszélyes káros anyag nem került a levegőbe.

Kocsis Máté felfedi a titkot a zebrákról
Már nem kell sokáig várni.

Egészségügyi és közbiztonsági fejlesztések a Pilis–Dunakanyar térségben
Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.

Ekkor szólal fel Orbán Viktor az MCC Feszten
A beszédét az interneten is lehet majd követni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
Az egészsége veszélyes káros anyag nem került a levegőbe.

Kocsis Máté felfedi a titkot a zebrákról
Már nem kell sokáig várni.

Egészségügyi és közbiztonsági fejlesztések a Pilis–Dunakanyar térségben
Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.

Ekkor szólal fel Orbán Viktor az MCC Feszten
A beszédét az interneten is lehet majd követni.