Karácsony Gergelyék leszögezték, bár bizonyítani nem tudják, hogy valóban történt ilyen visszaélés, azonban kiemelték: az újraszámolás lebonyolítása azt mindenesetre nem zárta ki, ugyanis nem volt biztosítható az újraszámolásra került szavazólapok tartalmának változatlansága, az érintett érvénytelen szavazólapok száma pedig meghaladta az első és a második jelölt szavazatszáma közötti különbséget.
Azért kérik, hogy a főpolgármester-választást Budapest egész közigazgatási területén ismételjék meg, mivel az érintett szavazókörök száma olyan nagy, illetve azok a városban olyan mértékben mozaikszerűen helyezkednek el, hogy a csak ezen szavazókörökre korlátozott ismételtetés a választópolgárok széles körét zavarná össze, illetve az eltérő részvételi hajlandóság a meg nem ismételtetett és a megismételtetett szavazókörökhöz tartozó választópolgárok szavazatának olyan mértékben eltérő súlyt adna, hogy az már a választójog egyenlőségének az alkotmányos elvét is sértené.
Azzal, hogy az említett urnabontásoknál számos kerületben nem volt jelen HVB-tag, a főpolgármesteri vezetés közvetett módon döntően a baloldali vezetésű kerületeket vádolta meg azzal, hogy nem tudták a törvényes feltételeket helyben biztosítani.
A kifogásolt kötegelési problémák kétharmada (424 eset) is ellenzéki kerületben történt, ahol a helyi választási irodát a baloldal felügyeli. Az Index felhívta a figyelmet arra, hogy a Kúriához beadott felülvizsgálati kérelmet az a Tordai Csaba ügyvéd jegyzi, aki érintett lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által folytatott két büntetőeljárásban, amelyek költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt indultak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!