Egy év 10 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre és 260 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a 24 éves férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság, aki miután megszerezte a barátja telefonját, majd 19 millió forintot utalt magának – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Megvan az ítélet, miután aljas módon csaknem húszmillió forinttól fosztotta meg barátját a fiatalember
Állítólag csak zenét akart hallgatni a telefonján, mire eltűnt 19 millió forint a számlájáról.

A tényállás szerint a vádlott majdnem két éve, 2022. augusztus 23-án este elkérte a sértett mobiltelefonját, mondván, hogy zenét szeretne hallgatni. A férfi az éjjel ellopott telefonról – az annak zárolását feloldó jelkód és az azzal azonos netbanki belépőkód ismeretében –
19 millió forintot utalt át a saját számlájára.
Az elkövető az átutalt összegből félmillió forintért vásárolt az interneten, illetve készpénzt vett fel ATM automatából. A fennmaradó összeget az újbudai rendőrök a számláján még időben lefoglalták, így a kár nagy része megtérült.
További Belföld híreink
A bíróság ügydöntő határozata még nem emelkedett jogerőre.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Bölcs dolog elhallgatni a megszorításokat a baloldali szakértő szerint
Bemutatjuk, hogy Bod Péter Ákos miként sorakozott fel a Tisza politikusai mellé.

Az ukrán fegyverlobbi fogja a Tisza egri képviselőjelöltjének kezét
Kürtös László az ukrán hadsereg egyik legnagyobb beszállítójának, a norvég Kongsberg hadiipari cégnek a hazai leányvállalatát vezeti, miközben Bódis Péter kampányát támogatja.

Utánajár a rendőrség, hogy volt-e drog Magyar Péterék házibuliján
A Tisza Párt elnöke maga ismerte el: fehér port látott a lakásban, ahol hosszú órákat töltött.

Előre a jövőbe: maga mögött hagyta a Kádár-korszak örökségét a honvédség
Bemutatjuk az elmúlt négy év haderőfejlesztésének eredményeit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Bölcs dolog elhallgatni a megszorításokat a baloldali szakértő szerint
Bemutatjuk, hogy Bod Péter Ákos miként sorakozott fel a Tisza politikusai mellé.

Az ukrán fegyverlobbi fogja a Tisza egri képviselőjelöltjének kezét
Kürtös László az ukrán hadsereg egyik legnagyobb beszállítójának, a norvég Kongsberg hadiipari cégnek a hazai leányvállalatát vezeti, miközben Bódis Péter kampányát támogatja.

Utánajár a rendőrség, hogy volt-e drog Magyar Péterék házibuliján
A Tisza Párt elnöke maga ismerte el: fehér port látott a lakásban, ahol hosszú órákat töltött.

Előre a jövőbe: maga mögött hagyta a Kádár-korszak örökségét a honvédség
Bemutatjuk az elmúlt négy év haderőfejlesztésének eredményeit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!