A nemzet alappillére az Isten, a haza, a család

Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott beszédet.

2024. 08. 20. 12:23
Fotó: Lázár János/Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nemzetünk alappillére legyen újra az Isten, a haza és a család szeretete. Ezt kívánom mindnyájunknak Szent István ünnepén – közölte Lázár János közösségi oldalán, miután Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédet. A közlekedési miniszter úgy fogalmazott, 

háború van, nem csak a kőfalon belül, hanem sajnos a kőfalon kívül is, és ez a háború intenzíven és erőszakosan irányul az Isten ellen, a haza ellen és a család ellen. 

– A haza támadása, a fehér keresztény európai kultúra támadása. Ebben a küzdelemben, ebben a harcban egy nemzet és egy ország megosztva bár ugyan, de felveheti a kesztyűt. De igazából a legfontosabb kérdés az, hogy a helyi közösségek ezeket az értékeket fontosnak tartják-e avagy sem – mondta a politikus, aki szerint azért nehéz erről most Hódmezővásárhelyen beszélni, mert mégis egy olyan esztendőben vagyunk itt, amikor ezek az értékek látszólag egy küzdelemben alulmaradtak. 

– Az Isten, haza, család kevésbé fontos, a sehogyan nem gondolkodó emberek kezébe csúszott át a többség

– hangsúlyozta.

A miniszter megítélése szerint ha valaki sziklaszilárdan hisz az elveiben és az elképzeléseiben, sziklára és nem homokra építi a családja és a hazája életét, az bízhat abban, hogy egyszer majd csatlakoznak hozzá. – Büszke vagyok arra, hogy 2024-ben az Isten, haza, család sok évszázados és immár évezredes hazai eszményei Hódmezővásárhelyen a helyi politikai küzdelemben új szövetségesekre talált, és új emberek csatlakoztak hozzánk.

Ez a város sarokba szorította saját magát, ebből kitörni csak fiatal generációk segítségével van mód és esély 

– emelte ki Lázár János, aki Szent István ünnepén azt kívánta, ismét a jó gondolkodású vásárhelyiek kerüljenek többségbe.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.