Így változik a fővárosi közlekedés augusztus 20-án

Az augusztus 20-i ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

2024. 08. 19. 7:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint lezárásra kell készülni egyebek mellett a budai és a pesti alsó rakpartokon, az Alkotmány utcában, a budavári Tárnok utcában a Dísz tér és Szentháromság tér között, a Várkert rakparton és a Kós Károly sétányon.

Hétfőtől nem járható a Műegyetem rakpart és a Budafoki út egy-egy szakasza sem, a Szent Gellért tér a Budafoki út felé, estétől pedig Széchenyi rakpart a Kossuth tértől a Széchenyi térig.

 

Augusztus 20-án, kedden időszakosan lezárják a Szent István teret, a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Széchenyi térig és a Széchenyi teret körben, este pedig, a tűzijáték idején az intézkedés érinti a már lezárt Lánchídon és Szabadság hídon kívül a Margit hidat és az Erzsébet hidat is, továbbá több rakparti szakaszt és a Margitsziget meghatározott részét.

Forrás: BKK

Mindemellett a körmenet miatt szakaszosan és időszakosan lezárják a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utca–Szent István tér útvonalat, továbbá a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Akadémia utca–Arany János utca–Sas utca–Szent István tér útvonalat is.

 

Változások a közösségi közlekedésben augusztus 20-án napközben:

  • a 2-es a 2B és a 23-as villamosok 19.00, valamint 22.00 után a déli végállomásuk és a Március 15. tér között közlekednek;
  • a 19-es villamos 19.00-ig megosztva, Kelenföldi pályaudvar és Döbrentei tér, valamint Bécsi út/Vörösvári út és Clark Ádám tér között közlekedik;
  • a 41-es villamos 19.00-ig a Rudas gyógyfürdő és a Margit híd budai hídfő között a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút útvonalon közlekedik;
  • a 16-os autóbusz nem közlekedik, a budai Vár a Széll Kálmán tér felől a Bécsi kapu térig közlekedő 16A busszal, valamint a Deák tér felől az Erzsébet hídon át közlekedő 216-os busszal érhető el;
  • a 105-ös, a 210B és a 216-os autóbuszok 19:00-ig mindkét irányban az Erzsébet hídon át közlekednek;
  • a 178-as autóbusz 19.00 óráig a Naphegy tér és a Batthyány tér között közlekedik;
  • a 9-es busz és a 72-es trolibusz 12.00 és 20.00 között egyik irányban sem állnak meg a Szent István-bazilika megállóhelyen;
  • a 15-ös autóbusz üzemkezdet és 14.00 között a Bajcsy-Zsilinszky út–Kálmán Imre utca–Honvéd utca útvonalon, 14.00 és üzemzárás között rövidített útvonalon csak a Gyöngyösi utca és a Kossuth Lajos tér között közlekedik;
  • a 107-es és a 133E autóbuszok 19.00-ig mindkét irányban módosítva, a Bartók Béla út érintésével közlekednek.
Forrás: BKK

 

Változások a közösségi közlekedésben augusztus 20-án este

A Margit híd korlátozásakor:

  • a 4-es és a 6-os villamosok 16.00-tól 19.00-ig a Margitsziget/Margit híd megállóhelyen mindkét irányban megállás nélkül áthaladnak, 19.00-tól 22.30-ig rövidített útvonalon, a dél-budai végállomásaik és az Oktogon között közlekednek;
  • a 9-es autóbusz 19.00-tól 22.30-ig Kőbánya alsó vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között, illetve Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd, budai hídfő között közlekedik;
  • a 91-es és a 291-es autóbuszok 19.00-tól 22.30-ig rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar helyett a Margit körútig közlekednek;
  • a 191-es autóbusz terelve, a Margit körúton át a Széll Kálmán tér végállomáshoz közlekedik;
  • a 26-os autóbusz a Margitsziget déli részének közúti zárása miatt már 16:00-tól üzemzárásig rövidített útvonalon, a Göncz Árpád városközpont és a Zenélőkút között közlekedik. A 226-os autóbusz Óbuda és a Göncz Árpád városközpont között jár, mindkét irányban betérve a margitszigeti Zenélőkúthoz.

 

Az Erzsébet híd teljes zárásakor 19.00-tól:

  • az 5-ös autóbusz a budai oldalon összevonva a 105-ös busszal (5-105-ös jelzéssel) a Pasaréti tér és az Apor Vilmos tér között jár, Pesten pedig Rákospalota és az Astoria között közlekedik;
  • a 7-es és a 133E autóbusz Újpalota és az Astoria között jár, illetve a dél-budai végállomásuk és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik;
  • a 7E autóbusz meghosszabbítva, Újpalota, Nyírpalota út és az Astoria között közlekedik;
  • a 8E autóbusz Újpalota és az Astoria, illetve Kelenföld és a Déli pályaudvar között jár;
  • a 105-ös autóbusz a budai oldalon összevonva az 5-ös busszal (5-105-ös jelzéssel) a Pasaréti tér és az Apor Vilmos tér között közlekedik, Pesten pedig a Gyöngyösi utca M és a Deák Ferenc tér között jár;
  • a 107-es autóbusz nem közlekedik;
  • a 110-es és a 112-es autóbusz a Bosnyák tér és az Astoria (112-es jelzéssel), illetve a budai végállomásuk és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik;
  • a 210B autóbusz Budán a Déli pályaudvar M és a Normafa között közlekedik;
  • a 216-os autóbusz nem közlekedik.

 

A Szabadság híd teljes zárásakor, valamint a Fővám tér korlátozásakor 19.00 és üzemzárás között:

  • a 47-es és a 49-es villamosok csak Budán járnak, a dél-budai végállomásaik és a Szent Gellért tér között közlekednek;
  • a 83-as trolibusz nem érinti a Fővám teret, a Lónyay utca felé terelve közlekedik.

 

A budai felső rakpartok (Bem rakpart, Batthyány tér, Szent Gellért rakpart, Műegyetem rakpart) korlátozásakor:

  • a 19-es villamos 19.00-tól csak északon jár a Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon a Döbrentei térig;
  • a 41-es villamos 19.00-tól eredeti végállomásai között, de Krisztinaváros helyett a Margit körút–Alkotás utca–Villányi út terelt útvonalon közlekedik;
  • az 56A villamos rövidítve, Hűvösvölgy és a Döbrentei tér között közlekedik;
  • a 11-es és a 39-es autóbusz módosított útvonalon, a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán tér végállomáshoz közlekedik;
  • a 178-as autóbusz nem közlekedik.

 

A pesti felső rakpartok korlátozásakor:

  • a 2-es, a 2B és a 23-as villamosok előreláthatólag 19:30 és 22:00 között csak a Boráros térig közlekednek.

A BKK alternatív eljutási lehetőségként a sűrítve közlekedő M1-es, M2-es, M3-as M4‑es metrók igénybevételét ajánlja.

Forrás: BKK

 

Közlekedés augusztus 21-én és 22-én

Augusztus 21-én reggel hat órakor nyitják meg a közúti forgalomnak a Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot egy irányban.

A Műegyetem rakpartot, illetve az Alkotmány utcát teljes szélességében augusztus 23-án, a kora reggeli óráktól lehet használni.

A 15-ös autóbusz – az előző napokhoz hasonlóan – módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar érintésével jár, míg a 107-es autóbusz az augusztus 15–18-i időszakkal megegyezően, a Budafoki út érintésével éri el a BudaPartot.

A fennmaradó budavári korlátozások miatt a Széll Kálmán tér felől induló 16A és 116-os autóbuszok augusztus 21-én és 22-én egész nap csak a Szentháromság térig járnak, a 16-os autóbusz továbbra sem közlekedik. A Vár a Deák Ferenc tér felől továbbra is a 216-os busszal érhető el. A 916-os autóbuszok augusztus 21-ről 22-re, valamint augusztus 22-ről 23-ra virradó éjszakán a Széll Kálmán tér és a Szentháromság tér, valamint a Dísz tér és az Uránia között már a Lánchídon közlekednek.

A Várkert rakparton a 19-es és a 41-es villamosok augusztus 21-én 12.00 órától közlekednek eredeti, teljes útvonalukon, délelőtt az augusztus 20-án délelőtti forgalmi rend szerint (a 19-es két szakaszon, megosztva, a 41-es Krisztinavároson át) járnak.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.