Őrizetbe vették Kiss László óbudai polgármestert

Gyurcsány Ferenc azonnal védelmére kelt a korrupciós ügy miatt őrizetbe vett politikusnak.

2024. 08. 14. 9:53
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss László óbudai polgármester. Fotó: Metropol
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozó főügyészség nemrég közölte, összehangolt akciót hajt végre szerdán az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál. Ennek apropóján úgy tűnik, magát Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét is letartóztatták. 

Erről Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője közölt információkat a közösségi oldalán. 

A baloldal vezetője közösségi oldalán nyilvánvaló politikai provokációnak és aljasságnak nevezte az őrizetbevételt, majd közölte, 

jelen esetben a kényszerintézkedés valójában arra szolgál, hogy megtörje, megfélemlítse, megalázza a gyanúsítottat.

Ezek után a korrupt polgármestert védő Gyurcsány féktelen Orbánozásba kezdett és azt állította, egyértelműen politikai oka volt az őrizetbe vételnek. 

Mint ahogy nyilvánvalóan nem egy kerületi rendőrkapitány döntött arról se, hogy egy politikával átitatott ügyben börtönbüntetéssel fenyegetett eljárást kezdeményez Donáth Anna, Gurmai Zita és Herényi Károly ellen. Ugyan kérem!

– jelentette ki a politikus. 

Vádaskodik és terel Óbuda önkormányzata

Az újabb házkutatás hírét követően lapunk kérdéseket intézett az óbudai önkormányzathoz, amelyre reagált a III. kerület sajtó osztálya. 

A korábbi nyomozati cselekményeket folytatva a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg ismét házkutatást tart Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál. Négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködünk, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadjuk

 – írta az óbudai önkormányzat.

Hozzátették,  

a kora reggeli órákban dr. Kiss László polgármesternél is házkutatás volt, ezzel kapcsolatban további információ nem áll rendelkezésünkre.

A polgármesteri hivatal közölte, a mostani nyomozati cselekmények a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek. 

Ismét megerősítjük, hogy az önkormányzat valamennyi szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást

– írták. Ezt követően a közlemény vádaskodással, tereléssel és a jobboldali sajtótermékek ócsárolásával folytatódott. 

A közleményeben ugyanis nehezményezték, hogy az ügyészségi nyomozást a kezdetektől a kormánypárthoz kötődő sajtó jólértesültsége jellemezte. Az önkormányzat kifogásolta, hogy számos lap, köztük a Magyar Nemzet is, rendszeresen tettek közzé állítólagos részleteket állítólagos vallomásokból, miközben állításuk szerint, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat semmilyen tájékoztatást nem kapott a nyomozó hatóságtól. 

Sztárügyvéd védi Kiss Lászlót

Az ügy kapcsán a 24.hu oldalnak Zamecsnik Péter sztárügyvéd is megerősítette, hogy őrizetbe vették Kiss László óbudai polgármestert. A polgármester védője saját elmondása szerint egyelőre nem tudja, hogy Kisst milyen üggyel összefüggésben fogták el, délután közlik vele a gyanúsítást. 

Amint arról már korábban is beszámoltunk, szeptemberig börtönben marad az óbudai korrupciós botrány kulcsfigurája, a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor. A III. kerületi kenőpénzes ügynek eddig tíz gyanúsítottja van, köztük az óbudai alpolgármester, akit százmilliós korrupcióval gyanúsít az ügyészség.

Mindkét személy az óbudai korrupciós botrány miatt került a hatóságok célkeresztjébe. Az ügy hátteréről 2021-ben Anonymous számolt be több alkalommal. Az álarcos alak által közzétett anyagok közül a „legütősebb” az volt, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint feltételezhetően kenőpénzzel számolt el. 

A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

 

Óbuda alpolgármesterénél is landolhatott kenőpénz

Az első gyanúsítottakat – köztük P. Gábort – március elején fogták el. Akkor annyit lehetett tudni a gyanúsításról, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. 

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

Nem kellett rá sokat várni, és az is kiderült (legalábbis a gyanú szintjén), hogy kikhez került a pénzek egy jelentős része. Ugyanis néhány hete őrizetbe vették, majd letartóztatták a minősített vesztegetéssel gyanúsított Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és egy bizalmasát, velük együtt a botránynak összesen már tíz gyanúsítottja van. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az alpolgármestert azzal gyanúsítja, hogy százmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezésére fiktív szerződéseket kötöttek. 

Korábban Kiss László érintettségével kapcsolatban az ügy egyik szereplője azt vallotta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett. 

Azt persze az ügyészek nyilván vizsgálják, hogy itt klasszikus befolyással üzérkedéssel van-e dolguk, azaz Kissre csak hivatkoztak a bűnözők, ám valójában a pénzt ők tették zsebre, vagy pedig korrumpálták a DK-s polgármestert. 

 

Cikkünk frissül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.