Az árhullám csúcsa szerdán elhagyta az országot. Az ütemes apadás miatt Paksig mindenhol az árvízvédelmi készültségi fokozatok szintje alá csökkent a Duna vízállása. Csütörtökön a Sió-árvízkapunál várhatóan az elsőfok, Bajánál és Mohácsnál a másodfok szintje alá süllyed a vízszint. Az alpesi vízgyűjtőkön hullott még csapadék, de az emiatt elképzelhető vízszintemelkedés a hazai Duna-szakaszon várhatóan sehol sem éri el a fokozatok szintjét.
Elárulta az OVF, mi az árvízi védekezés utáni első feladat
Ütemes tempóban zajlik az apadás a Dunán, így a vízügy a vízpótlásra és víz visszatartásra koncentrálhat, mert ez már nem veszélyezteti az árvízi biztonságot – tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel közleményben csütörtökön.

Az árvízi védekezés lezárulása után a vízügy legfontosabb feladatának a víz tájba juttatását tekinti. Árvíz ideje alatt csak korlátozottan lehet visszatartani a vízet, és csak akkor, ha már látható az árhullám vége. Minden más veszélyeztetné a biztonságot. Amint elindul az apadás, a vízügy megkezdi a vízpótlást a Duna mentén is azokon a területeken, amelyek rendelkezésére állnak. Ezek az állam tulajdonában és a vízügy kezelésében lévő tározók, holtágak, mellékág-rendszerek, csatornák.
Magántulajdonú termőföldeket, telkeket, birtokokat ugyanakkor nem vehetnek igénybe, csak akkor, ha erről sikerül megállapodni a tulajdonosokkal.
A területi igazgatóságok megkezdték a kezelésükben lévő állami tározók, holtágak, mellékág-rendszerek, csatornák feltöltését. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén az árvíz alatt valamennyi árvízkaput és torkolati zsilipet lezárták. A Mosoni-Duna torkolati mű zárásának köszönhetően szeptember 14–21. között a víz nem tudott kifolyni a Duna felé, tehát a Rába, a Marcal, a Répce/Rábca, a Lajta és a Mosoni-Duna vize is a Kisalföldön „maradt”, töltötte a medreket és a talajt.
További Belföld híreink
A számítások szerint a földbe szivárgó víz mennyisége elérte az érkező vízhozam harminc százalékát. Jelenleg is vizet tartanak vissza a Holt-Marcal medrében és a Rabkerti tóban, valamint fokozatosan emelik a Tatai Öreg-tó vízszintjét. Lassan növelik a vízpótlórendszerekbe táplált víz mennyiséget a Hanságban, a Szigetközben és a Mosoni-Dunán is.
Vízpótláson dolgozik a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság is. A csökkenő árhullám és a javuló vízminőség lehetővé tette a Ráckevei (Soroksári)-Duna lezárásának megszüntetését. Jelenleg csaknem csúcskapacitással történik a vízbeeresztés. Ezáltal a főágában és mellékágaiban már elkezdődött, a fokozatos kapacitásemelés révén pedig a kiágazó csatornákon keresztül a Bajáig húzódó Duna-völgyi rendszerben is megindul a vízfrissítés.
További Belföld híreink
A Duna jelenlegi magas vízállása lehetővé teszi a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő Tolna vármegyei holtágrendszer vízpótlását, a holtágak vízszintjének emelését.
Az árvíz levonulásával egy időben az Alsó-Duna-vidéki igazgatóság megkezdte a többletvízkészlet hasznosítását, mégpedig a Tassi-zsilipen keresztül, a Tasstól Bajáig húzódó, a Kiskunsági-főcsatornához és a Duna-völgyi-főcsatornához tartozó vízrendszerben.
Miután a Duna tetőzött Mohácsnál és az apadás is megindult, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a kölkedi és a bédai szivattyútelepen indította el a vízpótlást.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péterék terve összeomlást és brutális áremelkedést hozna
Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Az országjárás legfontosabb témája, hogy ki tudunk-e állni a béke mellett
A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Az országnak van határa, de a nemzetnek nincs
Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége
A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péterék terve összeomlást és brutális áremelkedést hozna
Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Az országjárás legfontosabb témája, hogy ki tudunk-e állni a béke mellett
A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Az országnak van határa, de a nemzetnek nincs
Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége
A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.














