Három gyanúsítottat hallgatott ki a napokban Vig Mór számlagyáras ügyében a nyomozó hatóság – ez derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség lapunknak adott válaszából. Mint megkeresésünkre írták, „a kérdezett ügyben tájékoztatjuk, hogy a nyomozó hatóság több helyszínen kutatásokat hajtott végre. Emellett további három férfit gyanúsítottként hallgatott ki, akik közül a főügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró – egyelőre nem végleges végzésével – egy főt letartóztatásba helyezett”.
Emlékezetes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly novemberben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanújával vette őrizetbe a praxisától már eltiltott exügyvédet, Vig Mórt, miután a férfi belebukott egy sok száz milliós számlagyárba.
A NAV nyomozói az ügyben összesen 33 helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le. Az eljárás keretében házkutatást tartottak többek között egy H. Dániel nevű ügyvédnél (információink szerint ő az új gyanúsítottak egyike), illetve a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is. Vig Mór azóta szabadult a letartóztatásból, jelenleg bűnügyi felügyeletben van.
.