– Nem kívánom a halálát a gyilkosnak. Ha engem kérdeznek, én bezárnám hosszú időre, hogy a halálsoron várakozzon, de végül sosem végezzék ki. Dolgoztassák egy bányában éjjel-nappal, és csak egy pohár vizet és egy szelet kenyeret adjanak neki. Közben gondolkodhatna azon, mit művelt a családunkkal – fakadt ki Till Mátyás a Blikknek, amikor arról kérdezték, hogy mit kíván a fia gyilkosának, F. Jánosnak.
Ezt kívánják Till Tamás szülei a gyermekük gyilkosának
Nem a halált.

Hozzáfűzték, olyan jogszabályok kellenének, hogy ez többé ne történhessen meg, ne kelljen ezt a szenvedést senki másnak még egyszer átélnie. A gyilkosnak semmit nem akartak üzenni, nem is szeretnének vele találkozni.
Nagyon bízunk abban, hogy a gyilkosa megkapja a méltó büntetését
– mondta Tamás édesanyja, Tillné Vörös Katalin.
További Belföld híreink
Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy F. János november 28-án, a negyedik kihallgatásán bevallotta, hogy először kézzel bántalmazta a tizenegy éves fiút, majd egy ácskapoccsal addig ütötte, amíg élt. A rendőrség december 10-én közölte, hogy az addigi gyanúval ellentétben Till Tamás gyilkosa él, azonban elévülés miatt már nem lehet felelősségre vonni.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja szerint azonban nem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés, így tehát a rendőrség csütörtök délután elfogta F. Jánost.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Tisza-alelnök bevallotta: mindent alávetne Brüsszelnek
Tarr Zoltán nyíltan elismerte, hogy a Tisza Párt Brüsszel igényeit akarja kiszolgálni.

Mutatjuk, ma még hol csap le a hidegfront
Van, ahol helyenként 40 milliméter lezúduló esővel számolnak.

Sokkoló elképzeléseik vannak a magyaroknak a takarításról
Az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.

Orbán Viktor: Sokan vagyunk, erősek vagyunk
A Fidesz táborában a jobboldal összetartása volt a fókusz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk