Till Tamás gyilkosa él és virul – derült ki a rendőrség keddi sajtótájékoztatóján, 24 évvel a brutális gyilkosság után. F. János a november 28-i kihallgatásán az ügy minden apró részletét tisztázta, azonban a jelenleg negyven év körüli, budapesti családos férfi mégis szabadon elsétálhatott a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányságról.
Till Tamás gyilkosa mégsem ússza meg: ezért vonhatják felelősségre F. Jánost
Mégis rács mögé kerülhet a különös kegyetlenséggel gyilkoló férfi.

A jogszabályok értelmében ugyanis a gyermekgyilkosság elévül abban az esetben, ha az elkövető 18 évnél fiatalabb. Ez azt jelenti, hogy a 2000 májusában történt különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság 2015 májusában elévült, ezért már F. János nem vonható felelősségre. Van azonban más, amiért még rács mögé kerülhet Till Tamás gyilkosa – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Futó Barnabás büntetőügyvéd.
További Belföld híreink
A rendőrség kedden ugyanis arról is beszámolt, hogy az elkövető hamisan vallott korábban, illetve befolyásolhatott tanúkat. Emiatt már lenne rá esély, hogy börtönbe kerüljön F. János. A rendőrség elmondása szerint Till Tamás gyilkosa többször hazudott a tanúvallomásában, ami abból lett gyanús, hogy több esetben is ellentétet fedeztek fel a gyilkos és a többi tanú vallomása között, így, mire negyedszer kihallgatták F. Jánost – november 28-án –, a rendőrök megdönthetetlen bizonyítékokkal szembesítették, amelyek terhe alatt a férfi állítólag összeroskadt. A gyermek gyilkosát már ezért is felelősségre lehet vonni, azonban tarkítja az ügyet, hogy másokat is manipulált és befolyásolt, hogy hamisan, neki kedvezően tanúskodjanak. Ezért még súlyosabb büntetésre számíthat.
További Belföld híreink
Futó Barnabás közölte, ha a hamis tanúzás olyan bűncselekmény ügyében történik meg, amelyre életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható – a gyermekgyilkosság pedig ebbe a kategóriába tartozik –, a büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. F. János esetében ez volna az alapeset, de ha sikerül bizonyítani, hogy Till Tamás gyilkosa másokat is rávett hamis tanúzásra, a felével emelkedhet a büntetési tétel, tehát, kettőtől tizenkét évig tartó szabadságvesztés is kiszabható, mert akkor többszörösen elkövetett cselekményről van szó, ami halmazati büntetés.
A rendőrség szerdán azt közölte, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a jogszabályi lehetőségeknek megfelelően, az alapügy – azaz az emberölés nyomozás – befejezését követően rendeli el az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a nyomozást.
Továbbá szerda délután derült ki az is, hogy a Fidesz-frakció haladéktalanul törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között a Till Tamás ügyéhez hasonló bűntettek. Zsigó Róbert javaslata már holnap a parlament bizottsága elé kerül, és bár ez Till Tamás ügyén egy cseppet sem változtat, a jövőben még egyszer nem történhet meg, hogy egy gyermekgyilkost szabadon engedjenek.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.