– Magyar Péter nőjogi konferenciát tart ma – hívta fel a figyelmet Szepesfalvy Anna a közösségi oldalán. A Fidesz–KDNP fővárosi képviselője szerint
ez önmagában még csak szürreális lenne, de mindehhez asszisztálnak a Tisza párt női politikusai.
A kormánypárti politikus azért is fogalmazhatta meg ezt a véleményt, mivel ismeretes és a Magyar Nemzet már többször is beszámolt róla, hogy Magyar Péternek milyen a hozzáállása a nőkhöz. Már a baloldali pártvezér színre lépése után nem sokkal kiderült, hogy volt feleségét testileg és lelkileg is bántalmazta, később az is kiderült, hogy volt barátnőjének is hasonló sérelmeket kellett elviselnie a Tisza Párt elnökétől.
Mindezek után Magyar Péter tavaly novemberben bejelentette, hogy nőjogi konferenciát szervez „a hölgyek közéleti szerepvállalása, valamint védelme és segítése kapcsán”. A baloldali pártvezér bejelentésében elmondta, hogy hálás azért, hogy a pártjában sok női képviselő van, akikkel együtt dolgozhat.
A nőjogi konferencia bejelentése után azonban nem indultak el a szervezés folyamatai, nem lehetett látni a párton a törekvést arra, hogy megtartsák a rendezvényt. Két hónappal a bejelentés után azonban egy újabb hangfelvétel került elő Magyar Péterről amelyben ismét bemutatta a Tisza Párt elnöke hogyan is viselkedik valójában a nőkkel.
A felvételen Vogel Evelinnek, akkori párjának mond sértő és megalázó dolgokat, úgy, hogy azt más emberek is hallhatták.
Ezek után újabb hónapok teltek el, a baloldali pártvezér és pártja azonban ez idő alatt igyekezett kerülni, hogy újra előkerüljön a nőjogi konferencia témája.
Ahhoz asszisztáltok, hogy kimosdassátok a főnökötöket a bántalmazási vádak alól!
– mutatott rá Szepesfalvy Anna, üzenve a Tisza Párt női politikusainak. Hozzátette: „ez az ember akarja megvédeni a nőket és ehhez az álságos, kétségbeesett politikai haszonszerzési kísérlethez álltok oda nőként…”