Idén immár 33. alkalommal tartják meg a nemzeti rákellenes napot, amelyet minden év április 10-én tartanak.
Ötödével emelkedett a daganatos megbetegedések száma a fiataloknál
A Magyar Rákellenes Liga neves szakemberek előadásaival várja az érdeklődőket, és kifejezetten a fiatal nők körében megnövekedett esetszámra is fel kívánja hívni a figyelmet a rákellenes napon.

A közlemény idézi az American Cancer Society legújabb, idén januárban megjelent, a daganatos megbetegedések alakulásáról szóló éves jelentését, amely szerint 2002 és 2021 között a rák előfordulása enyhén csökkent a fiatalabb férfiaknál,
de csaknem 20 százalékkal nőtt a fiatalabb nőknél.
Magyarországon a nemzeti rákregiszter 2013-as adatait vetették össze a 2022-es adatokkal, és kiderült: csak a női daganatokat tekintve a 2013-as 13 493 esetszám 14 572-re nőtt, ami mintegy 8 százalékos növekedésnek felel meg.
További Belföld híreink
Hozzátették: e betegségcsoport korosztályos bontásából kiderült, hogy míg az 50 évnél idősebb nők körében a női daganatos megbetegedések száma 4,6 százalékkal nőtt, addig a 49 évesnél fiatalabb nők körében a növekedés több mint 21 százalékos. Ezzel párhuzamosan látszik az is, hogy míg 2013-ban az összes ilyen daganatos beteg 20,5 százaléka volt 49 éves vagy annál fiatalabb, ez az arány 2022-re 23 százalékra nőtt.
A Magyar Rákellenes Liga felhívja a figyelmet a daganatos betegségek megelőzésének fontosságára az egészséges életmóddal, a rendszeres, szervezett szűrővizsgálatokon történő részvétellel és az önvizsgálattal.
További Belföld híreink
Az idei rákellenes napra a Magyar Rákellenes Liga számos érdekes és hasznos előadással készül április 10-én. Mátrai Tamás orvos igazgató az Országos Onkológiai Intézet működésének újdonságait mutatja majd be, de szó lesz az onkológiai betegeknek ajánlható mozgásformákról és arról is, hogy miként lehet játékos formában oldani a sugárterápiára kerülő gyermekek szorongását és félelmét.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A honvédelmi miniszter is posztolt a Védelmi Tanács üléséről, Magyar Péter a katonákon viccelődött
A honvédelmi miniszter szerint, miközben a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik, addig Magyar Péter a katonákon viccelődik.

Orbán Viktor: Magyarország békéjét és biztonságát meg fogjuk őrizni!
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.

Menczer Tamás: Ennyi szeretettel nem is lehet már mit kezdeni
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péter szeretetnyelvét mutatta be.

A marihuána még több bajt okozhat, mint eddig hitték
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ezt nem hisszük el – ilyen vízi lények élnek a borsodi tóban

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult

Eldőlt Dzsudzsák sorsa, kiderült, marad-e Debrecenben

Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket

Élet a Marson – drámai bejelentést tett a kutató

Hálásan köszönjük, kedves Európai Unió: európai közpénzből cáfoljátok meg a magyar mindenszaristákat!

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó

Orbán Viktor intézkedéseket jelentett be

Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

A videó, ami akár a karrierjébe is kerülhet – a Chelsea játékosa ezúttal túl messzire ment
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A honvédelmi miniszter is posztolt a Védelmi Tanács üléséről, Magyar Péter a katonákon viccelődött
A honvédelmi miniszter szerint, miközben a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik, addig Magyar Péter a katonákon viccelődik.

Orbán Viktor: Magyarország békéjét és biztonságát meg fogjuk őrizni!
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.

Menczer Tamás: Ennyi szeretettel nem is lehet már mit kezdeni
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péter szeretetnyelvét mutatta be.

A marihuána még több bajt okozhat, mint eddig hitték
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.