Együttműködés helyett hangulatkeltés
Lapunk arról is hírt adott, hogy Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője kijelentette: Budapest első embere az együttműködés helyett a hangulatkeltésre helyezi a hangsúlyt. A városvezető koalíció képviselői azt próbálják erőltetni minden oldalról, hogy itt Budapest és a kormány között van egy ellentét, ami tényszerűen nem igaz. 2010 óta mind a jobboldali kormány, mind pedig a korábbi jobboldali városvezetés felelős gazdálkodást folytatott, Budapest fejlesztése érdekében tevékenykedett, és jó együttműködés volt a kormány és a főváros között – fogalmazott a kormánypárti politikus.
Mint hangsúlyozta,
a Karácsony-féle városvezetés nem folytat felelős gazdálkodást, és az látható, hogy a kormányzati együttműködés és felelős gazdálkodás helyett a főpolgármester folyamatos kormányellenes kommunikációs kampányt folytat.
Ennek ellenére a kormány elkötelezett az együttműködés mellett, ami a tegnapi Kormányinfón is megmutatkozott, mivel ott egyértelműen kiderült, hogyha Budapest nehéz helyzetbe kerül és segítséget kér, akkor a kormányzat oda fog állni a budapestiek mellé.
Karácsony és a Tisza együtt okozza a feszültséget
Gulyás Gergely Kristóf szerint Budapest úgy jutott el a csődig, hogy egyrészről volt egy ötéves, hihetetlenül felelőtlen városvezetés Karácsony Gergely részéről, illetve október óta van egy olyan közgyűlési többség a Tisza Párt vezetésével, amely két kézzel szórja a budapestiek pénzét. A BKK pénteki leállásával kapcsolatban Gulyás Gergely Kristóf elmondta, Karácsony Gergely és a Tisza Párt a budapestiek kárára próbál feszültséget kelteni. A főpolgármester egy személyben döntött arról, hogy a tömegközlekedést holnap 10 percre leállítja. Ez minden budapestinek kényelmetlen helyzetet fog eredményezni – emelte ki a főváros kormánypárti képviselője. Hozzátette,
a kormánypárti képviselőcsoport az elmúlt időszakban kétszer is kezdeményezte a cégek és az intézmények teljes pénzügyi átvilágítását, azonban ezt a városvezető koalíció elkaszálta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!