Megbénul a város
A Budapest Pride felvonulást szombaton délután rendezik meg, akkor várhatóan megbénul majd a belváros. Ráadásul a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk Mozgalom is demonstrációt szervezett hasonló időpontban, nagyjából ugyanoda.
A Budapesti Büszkeség névre keresztelt rendezvényre szombaton 14 órakor kezdenek gyülekezni a Városháza parkban. Háromkor indulnak a Károly körúton az Astoria felé, elhaladnak az ELTE és a Nemzeti Múzeum előtt, továbbmennek a Vámház körútra, a menet végül a Szabadság hídon áthaladva a Műegyetem rakpartnál fejeződik be.

Lesz jogkövetkezménye
Tuzson Bence igazságügyi miniszter emlékeztetett, hogy a Kúria egyszer már megtiltotta a rendezvény megszervezését, de Karácsony Gergely bejelentette, hogy ő mégis megtartja. A főpolgármester azt is találta mondani, hogy ha valaki nem akarja szembesíteni a gyermekét a különböző szexuális orientációjú emberekkel, vigye el egy másik helyre.
Az Európai Bizottság elnöke felszólította a magyar hatóságokat a pride engedélyezésére. Orbán Viktor szerint Ursula von der Leyen Magyarországot alárendelt országnak tekinti, és azt gondolja, hogy Brüsszelből utasíthatja a magyarokat, hogyan éljenek, mit kedveljenek, mit ne kedveljenek, milyen legyen a jogrendszerük, mit tiltsanak, mit nem. A miniszterelnök a pride-dal kapcsolatban mindenkinek azt tanácsolta, döntse el, mit akar, de tartsa be a jogszabályokat. Hozzátette: ha valaki nem tartja be a jogszabályokat, akkor számot kell vetnie a leírt, világos jogszabályi következményekkel.
A rendőrség feloszlathatná az ilyen rendezvényeket, van ehhez joga, de Magyarország nem ilyen világ. Ha valaki csinál egy ilyet, annak lesz egy jogkövetkezménye, de az nem érheti el a fizikai bántalmazás szintjét
– szögezte le Orbán Viktor.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!