Magyar Péter erőszakos testőre mögé bújt Ruszin-Szendi Romulusz az újságírói kérdések elől Aszódon – hívta fel a figyelmet a Vác Online. A hírportál emlékeztetett: ugyanez a férfi tűnt fel Magyar Péter egyik testőreként akkor is, amikor a Hír TV riportere és egy nő egy árokba esett. A riporter a Tisza Párt vezetőjétől szeretett volna kérdezni Tatabányán, de a balliberális politikus testőrei és az önkéntesei lökdösni kezdték a riportert, aki elesett.
Ezúttal a Vác Online a helyi Tisza-sziget rendezvényén szeretett volna kérdéseket feltenni az altábornagynak, aki kezdetben még válaszolt is a neki kevésbé kényelmetlen kérdésekre. Amikor azonban arra lettek volna kíváncsiak, hogy miképp kommentálja Budai Gyula feljelentését, vagy a Magyar Honvédségtől folyósított havi közel másfél millió forintot, akkor a vele érkező testőr közbelépett, és lökdösődve akadályozta meg, hogy további kérdéseiket feltegyék, köztük azt is, hogy tervezi-e visszafizetni a Honvéd Kórház számára a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése szerinti zsírleszívás árát.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a Kehi jelentése egyértelmű törvénytelenséget és szabálytalanságot állapított meg, amelyek arra utalnak, hogy a honvédség korábbi vezérkari főnöke visszaélt a hatalmával, amikor az irányítása alatt álló kórházban esztétikai céllal zsírleszívást végeztetett, amelynek mintegy 1,2 millió forintos költségét nem fizette meg, hanem azt a kórház állta.
Ruszin-Szendi Romulusz a Vác Online erre vonatkozó kérdésére csupán annyit reagált, hogy elmondott már ezzel kapcsolatban mindent, ám később a beszélgetés alkalmával, egy ott megjelent résztvevő kérdésére viszonylag hosszabban is válaszolt.