A kötözős rablóbanda összes tagját azonosította a rendőrség

Kettős gyilkossághoz, drogkereskedelemhez, gyanús halálesethez is köze lehet a kötözős rablóbanda tagjainak. A könyörtelen, agresszív bűnözőkből összeállt társaság tagjai tíz évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthatnak, elfogásuk a több rendőri egység tagjaiból létrehozott nyomozócsoport szakmai sikere.

Végh Attila
Forrás: police.hu2020. 12. 03. 16:45
PMRFK elfogás
Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség egy rablásokra összeállt banda két még hiányzó tagja ellen december 3-án. A bűnözők öt éve több lakásba betörtek éjjel, majd bántalmazták és megkötözték az ott lakókat, elvéve értékeiket. Biztosra mentek, csak jómódú sértettekhez törtek be, a bizonyítékok szerint több, eddig ismeretlen elkövetővel szemben elrendelt bűnügy is az ő számlájukra írható. A Magyar Nemzet információi szerint a nyomozók a bűnbanda minden tagját és azok bűnsorozatban vállalt szerepét is azonosították. Tudják, ki verbuválta össze a csapatot, szemelte ki a célpontokat, ki törte fel a kiszemelt házak bejáratát, ki adta el az onnan elrabolt ékszereket, órákat, ki vett részt más, súlyos bűncselekmények elkövetésében, és ki fektette a rablással megszerzett zsákmányból a részesedését drogbizniszbe.

Tíz éve kezdtek el nyomozni a rendőrök egy kötözős rablóbanda ügyében. A több megyén is átívelő rablássorozat felderítésén az Országos Rendőr-főkapitányság által életre hívott és a Pest megyei rendőrök által koordinált nyomozócsoportban tizenegy rendőr dolgozott, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakembereiből állt össze a különítmény. Az NVSZ szakértője azért vett részt a felderítésben, mert az eljárás során felmerült, hogy a banditák néhány helyszínen rendőrnek adták ki magukat. Ki kellett zárni annak lehetőségét, hogy valóban a rendvédelmi szervek egyik tagja tévedt volna a törvény ellentétes oldalára, de egyik bandatag sem rendelkezett ilyen múlttal.

A 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat több települést érintett, budapesti, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun és Baranya megyében elkövetett, egymáshoz nagyon hasonlító bűneseteket vizsgáltak. A sorozatba illő bűncselekmények helyszínén minden esetben három-négy fős, álarcos, rendkívül agresszív elkövetői csoport mozgott. A házakba a nyomok alapján egy bizonyos zártörési stílussal dolgozó, tapasztalt betörő juttatta be a társait, akik a megkötözött áldozataikat fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették értékeik átadására. A Magyar Nemzet úgy tudja, a rablások során az is ugyanarra a bűnözői csoportra utalt, hogy a banda tagjai menekülés előtt a nyomokat, szag- és DNS-mintáikat, esetleges ujj- és tenyérlenyomataikat alkoholt, erős klór- és hipótartalmú vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni.

A rendőrök szerint a sorozat egyik kiemelt helyszíne volt 2015. március 13-án egy leányfalui ház, ahol három csuklyás férfi az ott lakó, sikeres vendéglátóipari vállalkozó házaspár kezeit hátrakötve, fegyverrel a megölésükkel fenyegetőzött. A megfélemlített áldozatok széfjéből készpénzt és ékszereket zsákmányoltak több tízmillió forint értékeben. A nyomozás során idén november 30-ra jutottak olyan bizonyítékokhoz a nyomozócsoport tagjai, hogy elfogták a 36 éves budapesti P. Dávidot, aki a gyanú szerint a rablóbandát összeverbuválta, majd a zsákmányból is részesült. Az is kiderült, ki volt a tippadó, őt el sem kellett fogni, a jelenleg hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt jogerősen elítélt, 48 éves V. Lászlót a börtönben hallgatták ki a rendőrök.

Fotó: police.hu

A bűncselekmény-sorozat másik kiemelt helyszíne volt egy biatorbágyi ház, ahová 2016. augusztus 8-án éjjel támadt rá az ott lakó párra négy csuklyás, fegyveres bandita. A forgatókönyv nem változott, kötél, fegyver, fenyegetés, majd a sértettektől egyedi órákat, arany ékszereket, készpénzt vittek el. A nyomozók ebben az eljárásban is idén jutottak el a csapat két tagjának azonosításáig. Egyikükről kiderítették, hogy máig tisztázatlan körülmények között, még 2016-ban meghalt Spanyolországban, lapunk információ szerint kizuhant egy erkélyről, nem kizárt, hogy kilökték. A másik álarcos bandatagot, a 35 éves P. Zoltánt egy bérelt óbudai lakásban, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével 2020 augusztusában fogták el, azóta is letartóztatásban van.

Több hónapnyi előkészítés, a törvény által engedélyezett titkos megfigyelést követően november utolsó hetében, öt napon belül a még hiányzó három bandatagra is bilincs került. A biatorbágyi rablás harmadik tettesét 2020. november 25-én hajnalban fogták el. Ezen a helyszínen a 48 éves fővárosi H. Tamás vállalt szerepet „nyitóemberként”, ő törte fel a zárakat, mindkét férfit letartóztatta a bíróság. A zsákmány orgazdája sem ismeretlen már, november 26-án hajnalban elfogták az 50 éves D. Zsoltot, aki a banda által elrabolt órák és ékszerek megvásárlásával gyanúsítható, lakásában több millió forintnyi, gyanús eredetű készpénzt találtak elrejtve, ő sem védekezhet szabadlábon az eljárásban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az évek óta, főként háttérben zajló, összehangolt, és a banditák számára elfeledettnek tűnő ügyekben végzett láthatatlan munka az utóbbi hetekben hozta meg a régóta várt eredményeket. Az elfogások, a házkutatásokon előkerült bizonyítékok, a gyanúsítottak egy részének vallomása és a bűnügy felderítése során beszerzett információhalmaz elemzése alapján egyre tisztább a szervezőkből, végrehajtókból, orgazdákból álló bűnszervezet működése. A banda néhány tagja nem csak a közösen végrehajtott jogsértésekben vállalt szerepet, rablás, emberölés, kábítószer-kereskedelem is szerepel jelenleg a bűnlajstromukon.

A „kötözős” rablássorozat egyik gyanúsítottjáról, a 41 éves H. Zsoltról kiderült, hogy egy négy évvel ezelőtti kettős emberöléssel is összefüggésbe hozható. Egy XIII. kerületi lakásban 2016. február 11-én több lövéssel szlovák bűntársával megöltek két szlovák állampolgárt, értékeiket elvitték, majd a feldarabolt holttesteket Pilisszentiván erdős részén elrejtették. Az ügyet a Készenléti Rendőrség vizsgálja.

A bűnszervezet tevékenységi körébe tartozó kábítószer-kereskedelem egyik szállítmányának lebuktatásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai játszottak főszerepet. Az M7-es autópályán 2020. július 13-án hajnalban egy kamionban több mint 50 kilogramm, bútorokba rejtett marihuánát találtak a pénzügyőrök, a bandatagok egy része a droggal akarta megduplázni a pénzét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által koordinált nyomozóegység munkája a múlt heti sikerekkel még nem fejeződött be. A rendőrség birtokában lévő adatok szerint tovább bővíthető a bűnszervezet tagjai által végrehajtott, jelenleg megoldásra váró bűnügyek száma, két bandita pedig még szökésben van. A „Törpe” gúnynevű, 47 éves Jakab Zoltán, valamint a 39 éves, „Tatla” gúnynevű Molnár Marcell Sándor ellen a rendőrség kezdeményezésére a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Az egész világra érvényes járványveszély miatt nehéz bujkálniuk, nem mehetnek szállodába, panzióba, nem szállhatnak repülőre. Ha még élnek – miután a banda múltját ismerve nem zárható ki, hogy a gyenge láncszemnek minősített társaikat likvidálják –, heteken belül ők is rácsok mögé kerülhetnek.

Fotó: police.hu

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.