A Magyar Nemzet birtokába került a német EU-elnökség, valamint Magyarország és Lengyelország közötti megállapodás szövege, amelyről heteken át tartó intenzív tárgyalás után szerda késő délután is egyeztettek az uniós tagállamok nagykövetei.
Magyar és lengyel győzelem, nagy siker a megállapodás
A ma nyilvánosságot látott magyar–lengyel–német megállapodásnál hazánk számára aligha születhetett volna előnyösebb egyezség Brüsszelben. A Magyar Nemzet is látta a dokumentumot, cikkünkben bemutatjuk, hogy annak elfogadása miért jelentene sikert Budapestnek és Varsónak.
A dokumentumban több jogi, ám jóval kevesebb politikai szempont szerepel, mint az Európai Parlament és a németek paktumában. Brüsszeli források lapunknak azt mondták: komoly magyar–lengyel siker lesz, amennyiben a többi EU-ország
rábólint a javaslatra. Elemzésünkben megmutatjuk, miért.
Győzelem a migráció ügyében
A jogállamisági rendelethez többek között csatoltak egy záradékot, amely kifejezetten leszögezi, hogy a források lehetséges elvonása csak meghatározott szempontok alapján valósulhat meg.
Ez azt jelenti, hogy az EU-ban kimondják: sem a migráció, sem a családpolitika, sem az azok miatti nézetkülönbségek nem jelenthetik semmilyen szankció alapját. A friss szövegben az is rögzített, hogy a jogállamisági rendeletet csak a tagállamok nemzeti identitásának tiszteletben tartása mellett alkalmazhatják. A német elnökség és az Európai Parlament egyezségében ilyesmiről korábban szó sem volt.
„A feltételrendszer alkalmazása objektív módon, igazságosan, pártatlanul és tények alapján fog megvalósulni. Biztosítva a tisztességes eljáráshoz való jogot, a diszkrimináció tilalmát, illetve a tagállamok közötti egyenlő bánásmódot” – húzzák alá.
Megkerülhetetlen lett az alapszerződés
A már zárt szankciós listát tartalmazó jogállamisági javaslat csak akkor kerülhet majd alkalmazásra, amennyiben az EU-jog által rögzített más eljárások nem biztosítják hatékonyabban az uniós költségvetés védelmét.
Ez szintén a magyar kormány régi érve volt, hiszen az uniós alapszerződésekben benne vannak a kötelezettségszegési eljárások, valamint a hetes cikkely szerinti, úgynevezett jogállamisági eljárás is.
A hetes cikkely margóján a friss szöveg azt is kimondja, hogy az a jogállamiság kérdését elsődlegesen kezeli, tehát Brüsszel nem hozna létre újabb, az uniós jogszabályokat felülíró eljárást.
Ideológiai légvárak helyett jogi eljárások
Előrelépés az is, hogy a jogbiztonság és jogorvoslati lehetőségek markánsabban jellemzik a rendeletet. A tagállamok az Európai Bírósághoz fordulhatnak annak jogszerűségének vizsgálata érdekében. Ez sokéves jogi eljárást eredményezhet: amíg a bíróság vizsgálata tart, addig a Bizottság pedig nem javasolhat intézkedéseket.
Tehát megsemmisítési keresetek esetén a vázolt jogállamisági feltételrendszer a gyakorlatban megközelítőleg két évig nem lesz működőképes. A frissen kialkudott szöveg talán legfontosabb pontjáról van szó, amely szinte magától értetődően nem szerepelt az EP szempontjai között.
Hasonlóképp újítás az is, hogy az EU csúcsszervének, az állam-és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak jelentősebb szerep jut. Ha egy tagállam a meghozott szankciós intézkedést az Európai Tanács elé viszi, akkor a testület elnökének a kérdést napirendre kell tűznie, mégpedig azzal a céllal, hogy teljes egyetértést alakítson ki a huszonhét ország között.
Magyar és lengyel siker, garanciákkal
Kormányzati források egybehangzó véleménye, hogy hazánkra nézve rendkívül kedvező pontokat sikerült elfogadtatnunk.
Amennyiben az EU-csúcson az országvezetők felkarolják a megállapodást, majd arra az EP isrábólint és hatályba lép, nagyon erős politikai elköteleződést fog jelenteni, tehát a szereplők ettől nem táncolhatnak vissza. Amennyiben ez mégis megtörténne, a nemzeti parlamentek még mindig elállhatnak a csomag végső ratifikációjától.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzentkirályi Alexandra megint Karácsony helyett végezte el a munkát
„Jó lenne, ha a főpolgármester nem csak a Facebookon foglalkozna a szemétszedéssel.”
Megkezdődött hazánkban az idei év egyik legnagyobb nemzetközi hadgyakorlata + galéria
Puskaropogástól és lánctalpak csikorgásától hangosak most a magyar lőterek.
Két halottat is találtak egy családi házban Szamosújlakon
A helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is tart.
Menczer Tamás Pressmannak is üzent
A magyarok nem szeretik, ha bele akarnak szólni az életükbe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szinte az egész országban eshet, mutatjuk, hogy hol nem
Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak
Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Mol Magyar Kupa: megvan, mikor kezdődik a Paks–FTC döntő
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét + fotó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzentkirályi Alexandra megint Karácsony helyett végezte el a munkát
„Jó lenne, ha a főpolgármester nem csak a Facebookon foglalkozna a szemétszedéssel.”
Megkezdődött hazánkban az idei év egyik legnagyobb nemzetközi hadgyakorlata + galéria
Puskaropogástól és lánctalpak csikorgásától hangosak most a magyar lőterek.
Két halottat is találtak egy családi házban Szamosújlakon
A helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is tart.
Menczer Tamás Pressmannak is üzent
A magyarok nem szeretik, ha bele akarnak szólni az életükbe.