Soros pénzén keltik a feszültséget Gyöngyöspatán

Magyarországon évszázadok óta együtt élnek a magyarok és a nemzetiségek, köztük a cigányok is. Persze, voltak ez idő alatt nehezebb időszakok, sőt, a 19. századi nemzetiségi politikánkért országunk kétharmadával fizettünk meg Trianonban. Manapság azonban azt mondhatjuk, hogy általánosságban véve feszültségmentes az együttélés és nem küzdünk olyan integrációs problémákkal, mint nyugat-európai polgártársaink a Wilkommenskultur bukása óta. Miért keltik tehát a feszültséget Soros álciviljei?

Forrás: Tűzfalcsoport2020. 01. 10. 13:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (Chance For Children Foundation, rövidítve: CFCF) hátrányos helyzetű, főként roma gyermekek segítését tűzte ki célul. 2004-ben jött létre és 2016-ban meg is szűnt a szervezet – bár amint később látni fogják, leginkább csak átalakult. Nem mi mondtuk, az Index írta róluk, hogy „az egyenlő bánásmódot előíró jogszabályok betartását stratégiai perekkel kikényszeríteni próbáló” alapítványról van szó. A kulcsszó pedig a stratégiai pereskedés, amelynek hazánkban a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek igyekeznek utat törni, bár a Nyugathoz és különösen az USA-hoz képet – hála az égnek – nálunk ez még gyerekcipőben jár. „Mindenképpen érdemes lenne megkísérelni, hogy valamilyen roma iskolai szegregációs ügy eljusson a luxemburgi Európai Unió Bírósága (European Court of Justice) elé” – nyilatkozta egy később is idézett interjúban 2016-ban a CFCF egyik alapítója, Ujlaky András, ezzel pedig szerintünk mindent elárul a valódi célokról.

A CFCF számos pert indított iskolák, tankerületek és állami intézmények ellen a cigány származású diákok szegregációja miatt. Sőt, a Figyelő egy korábbi cikke szerint „a szervezet munkatársai – köztük Mohácsi Erzsébet – voltak az eszmei megalapozói a hivatalosan a párbeszédes Jávor Benedek EP-képviselő által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárásnak, amely a romák hazai szegregációjának a vádjával indult”. Szintén a cikkből következtethetünk a szervezet gátlástalanságára, ugyanis a beszámoló szerint annak ellenére is pereskedtek a roma tanulók érdekében, hogy azzal a szülők és a közösség nem értett egyet.

Az interneten elérhető információk alapján az alapítványt Eleőd Ádám, Mohácsi Viktória és Ujlaky András alapították. Utóbbival 2016-ban készített interjút a Beszélő Online, ahol a kezdetekről beszél. Mint elárulja, Mohácsi Viktóriával (volt SZDSZ-es politikussal) egy CEU-s kurzuson ismerkedett meg, majd a testvérével, a már említett Mohácsi Erzsébettel közösen kezdték el kitalálni a CFCF „projektet”: Ujlaky ugyanis perelgetni szeretett volna.

A szervezet indulásakor a kezdőtőkét Eleőd és Ujlaky adták, de nem kellett sokat várni az első Soros utalásra: a beszámoló szerint az első miskolci per után kaptak pénzt először a Nyílt Társadalom Intézettől. „Soha nem kaptunk évente többet, mint 70-80 ezer dollárt az OSI-tól, és gyakorlatilag mindig ez volt a fix bevételünk. Lényegében ebből élt az alapítvány” – nyilatkozta Ujlaky.

A teljes cikket és videót IDE KATTINTVA nézhetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.