A jelenleg zajló oktatási fejlesztésekről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is beszélt a napokban, aki elmondta, hogy ebben a tanévben 350 milliárd forint értékben, 900 helyszínen zajlanak köznevelési beruházások. A szigetszentmiklósi Temesvár utcai iskola alapkőletételi ünnepségén a politikus kifejtette, az országban folyamatosak a fejlesztések, tornatermek, tanuszodák, tantermek létesülnek.

Fotó: MTI/Komka Péter
Emlékeztetett arra is, hogy 2019-ben az agglomerációban tizenhat iskolát érintő beruházásról született kormányzati döntés: Veresegyházán, Őrbottyánban, Dunaharasztiban 24 osztályos, Kistarcsán, Gyömrőn, Csömörön, Szigethalmon és Kismaroson 16 osztályos, Inárcson, Dunavarsányban, Délegyházán, Sződön, Vácdukán, Tahitótfaluban, Nagykovácsiban és Diósdon pedig nyolcosztályos iskolák építését támogatják. Szigetszentmiklóson egy 450 diákot befogadó 16 osztályos iskola épül a szükséges kiszolgáló épületekkel együtt – ismertette.
Mindeközben komoly bérrendezés történt a szakképzésben is,
ahol ugyancsak a járványos időszakban, átlagosan harminc százalékkal növelték meg az oktatói fizetéseket.
A sorban pedig az egyetemi oktatók következnek, akiknek Stumpf István kormánybiztos ígérete szerint két lépcsőben, 15-15 százalékkal emelik meg a bérüket. Az első részlet idén szeptemberben lesz esedékes.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!