Stumpf István: Fel kell kavarni az állóvizet a felsőoktatásban

– Február elsejétől kormánybiztosként felel a felsőoktatás strukturális átalakításért. Mit szólt a felkéréshez?

– Emberes feladatot kaptam, azt gondolom, hiszen a tét óriási. A kérdés, hogy a hazai felsőoktatás képes-e a digitális, illetve globális változások által megkövetelt történelmi kihívásoknak megfelelni. Az intellektuális tőkébe való beruházás Magyarország versenyképességnek a záloga, ezért az elmúlt években már többször is megpróbálták kicsit felkavarni az állóvizet, eddig nem túl sikeresen. Azt szoktam mondani, hogy a mai magyar felsőoktatást a „lex minimi” kompromisszuma jellemzi, ez a középszer pedig sajnos az intézmények nagy részét lehúzta. Mindezek ellenére vannak kiugróan szép teljesítmények, az alacsonyan fizetett oktatók közül sokan kiteszik a lelküket, de összességében a hazai felsőoktatás lemaradt a világ élmezőnyében, sőt még Közép-Európában is.

– Borús képet fest. Pedig a 2014-es stratégia már sok lehetséges fejlesztési irányt előrevetített.

– Világossá vált, hogy nem szabad olyan struktúrára pénzt költeni, amelyik nem tudja hozni az elvárt minőséget. 2014 után Palkovics László miniszter a kancellária-rendszer bevezetésével már próbálta racionalizálni az egyetemi gazdálkodást. A konzisztóriumok felállításával egyre több piaci szereplő került be a döntéshozatalba. Amikor a kormány elfogadta a Fokozatváltás a felsőoktatásban című ágazati stratégiát, akkor a megváltozott piaci környezetnek akarta megfeleltetni a felsőoktatást. Az ott megfogalmazott lépések pedig most ölthetnek testet, hiszen a vagyonkezelő alapítványok létrehozásával éppen ennek a feltételeit teremtette meg a kormány. Véleményem szerint a mostani változás történelmi kihívás és egyben nemzetstratégiai kérdés, ezért nagyon nem mindegy, hogyan használjuk fel az előttünk álló időszakban ideáramló, igen jelentős forrásokat. Én a magyar tudástőke színvonalának emelését szolgáló egyetemi modellváltás koordinálására kaptam felkérést, amelyet az egyetemekhez kötődő életpályám miatt nehéz lett volna visszautasítani.

– Számít valamelyik intézménynél komolyabb ellenállásra?

– A politikai viták az SZFE kapcsán éleződtek ki, és a nagy vidéki egyetemek csatlakozási szándékának bejelentése után sokak számára világossá vált, hogy napjaink egyik legnagyobb kihívásáról van szó. A legfontosabb, hogy az egyetemi menedzsmentet, az oktatókat és a hallgatókat is érdekeltté tegyük a változásokban. Tudatosítani kell az érintettekben, hogy a most létrejövő alapítványok közérdekűek és közcélúak. Természetes, hogy ahol változás indul, ott az emberekben keletkezik egyfajta félelem, bizonytalanság. Addig, míg az állam biztonságos finanszírozására folyamatosan lehetett számítani, sokan hátratették a kezüket, mert úgyis megjön majd a pénz. Nem magas ugyan a fizetés, de nem is kell érte megszakadni, aki pedig többet akart, inkább vállalt némi pluszmunkát, mellékállást máshol. Szeretnénk visszaadni a tudás elismerését és az iskolateremtő tanáregyéniségek megbecsülését.

– Mi lesz azokkal az egyetemekkel, amelyek ezt nem akarják? Cél az egyáltalán, hogy minden állami intézmény átálljon az új fenntartási modellre?

– Nem. Ha az intézmények kérik, és a szenátus megszavazza, akkor a kormány nyitott az egyeztetésekre, de egyáltalán nem akar nyomást gyakorolni az egyetemekre. Összesen közel harminc állami egyetem van, és a most jelentkezetteket is belevéve 15 intézményt érint a modellváltás. Tény, hogy érezhető némi feszültség, de a gazdasági környezethez, a piac elvárásaihoz végső soron mindenkinek igazodnia kell. Egyébként téves az a megközelítés, miszerint az állam, a politika be akarna vonulni az egyetemekre, illetve az azokat irányító kuratóriumokba. Gondoljunk csak bele, állami fenntartású intézményekről van szó, amelyek felett az alapítói és fenntartói jogokat eddig kizárólagosan az érintett tárcák, a miniszterek, vagyis a politikusok gyakorolták. Ehhez képest most éppen arról van szó, hogy az intézmények nagyobb szabadságot kapnak a gazdálkodásban, az irányítás pedig egy kifejezetten csak az adott egyetemhez kötődő, stratégiai döntéshozó grémiumhoz kerül. A kuratóriumokban helyet kapnak az adott egyetemhez személyesen is kötődő helyi szakemberek, üzletemberek, egyetemi professzorok, a tudományos élet egyéb szereplői, és persze politikusok is, de ők a korábbi állapottal szemben már nem lesznek domináns szereplők. Vannak disszonáns hangok az átállás kapcsán Pécsett és Szegeden is, ez nyilván összefügg a politikai környezettel, de én nagyon bízom benne, hogy be fogják látni: szükséges a változás.

A kormánybiztos szerint tévedés, hogy a politika be akarna vonulni az intézményekbe
Fotó: Havran Zoltán

– Mivel tudja meggyőzni a változás ellen ágálókat?

– Azért vagyok szomorú a bozótharcok miatt, mert például a szegedi vagy pécsi identitásnak szerves része az egyetem. Az egyetem a város legnagyobb munkáltatója, ott van a legnagyobb tudástőke, ez az intézmény határozza meg a város identitását, teremt kötődést az odajáró, ott végzett hallgatóknak, professzoroknak. Az egyetemek nagyon fontos identitásképző intézmények, egyben a magyar nemzet versenyképességének a letéteményesei, ezért semmiképpen nem szabadna politikai kereszttüzek közé állítani őket. A magam részéről nagyon bízom abban, hogy mindenhol sikerül megtalálni azt a józan többséget, akik látják ennek a modellváltásnak az előnyeit akkor is, ha sok feszültséggel jár, és sok embert kibillent a korábbi kényelmi helyzetéből.

– A szabadabb gazdálkodás konkrétan mit jelent? És mi lesz az alkalmazottak státusával?

– A szigorú, esetenként túlcentralizált és -bürokratizált közbeszerzési szabályok eddig rendkívül nehézkessé tették a beruházások és egyéb nagyszabású programok elindítását. Most nagy fokú szabadság köszönt be azáltal, hogy a modellváltó intézmények kikerülnek az államháztartási törvények alól. A dolgozóknak pedig nem kell attól tartaniuk, hogy átkerülnek a munka törvénykönyve hatálya alá, hiszen a közalkalmazotti státus számos kedvező elemét – például utazási kedvezmények, kollektív szerződés – továbbvihetik. Kétségtelen, hogy azt a langyos vizes biztonságot, ami korábban jellemezte a helyzetet, felszámolják. A bér- és létszámgazdálkodásban rugalmasság várható, a dolgozókat ezentúl teljesítményarányosan finanszírozhatják. Ez azt jelenti, hogy akár sokkal jelentősebb fizetésekre is számíthatnak, akik jól teljesítenek. Az állami ígéret egyébként az, hogy kétszer 15 százalékot emelnek az egyetemi dolgozók bérén 2021-ben és 2022-ben.

– Az állam szerepe mi lesz a továbbiakban?

– Alapítói és fenntartói szerepe szűnik meg azáltal, hogy átadja a vagyont az egyetemeknek, az alapító fenntartói jogokat pedig átadhatja a kuratóriumoknak. Megjegyzem, vagyonjuttatással több intézménynek is jelentős kezdőlöketet adtak a későbbi gazdálkodáshoz, ilyen volt például a kecskeméti vagy a gödöllői egyetem. Lényeges azonban, hogy ezután sem vonul ki az állam a felsőoktatás finanszírozásából. Hosszú távú szerződéseket köt az egyetemekkel, amelyekben rögzítik, hogy az adott időszakban hány hallgatót finanszíroz. Állami ösztöndíjas hallgatók tehát továbbra is lesznek, létszámukat három–öt éves megállapodásokban szabályozzák majd. Megmarad a tudományos minősítések szabályozása, a felsőoktatás akkreditációs szabályozása is. A legfontosabb, hogy egyensúlyban legyen a három szereplő: a tudomány képviselői, az üzleti szféra és az állam. A szakmai autonómiának, a kutatás, az oktatás szabadságának meg kell maradnia. Ez alaptörvényi és egyben versenyképességi feltétel is.

– A nemzetközi rangsorokban ön szerint nem állnak jól a magyar egyetemek. Melyek lehetnek azok az intézmények, amelyeknek leghamarabb van esélyük érdemi előrelépésre?

– Szerintem több olyan egyetemünk is van, amely jó eséllyel javíthat a modellváltás nyomán a rangsorokban elfoglalt pozícióján. Közgazdasági területen a Corvinus mindenképp ilyen, amely ráadásul mára saját maga finanszírozza a hallgatóit. Szerintem a Corvinusnak néhány éven belül reális lehetősége van a kiugrásra, Közép-Európában az első öt közé kerülhet. De nagyot ugorhat felfelé az agráregyetem is, ha csak a kitűzött célok nyolcvan százaléka megvalósul. Nagyon jól teljesít az Állatorvos-tudományi Egyetem, művészeti területen pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemtől (MOME) várhatunk sokat. A MOME volt egyébként az első, amely maga szeretett volna változtatni az állami fenntartáson. Ígéretes a győri egyetem és az Audi évtizedes együttműködése is, a műszaki oktatásban már most nagyon komoly eredményeket hoznak. A tudományegyetemeken összetettebb a dolog, hiszen nehezebb helyzetben vannak például a piaci kapcsolódások terén.

– Áruljon el részleteket arról is, mire fordítják az ágazat támogatására bejelentett 1500 milliárdot!

– Az innovációs tárca a 2021 és 2026 közötti időszakra készített számításai szerint a teljes összegből 955 milliárd forint megy a strukturális átalakításra. Ebből szeretnénk például minőségi ösztönző rendszert kialakítani a dolgozóknak, ebből költünk az infrastruktúra fenntartására, oktatási, művészeti tevékenységre. A képzési szerkezet reformjára, a felnőttképzés megújítására, digitális átállás támogatására és az akkreditált vizsgaközpontok felállítására 172 milliárd forint jut, a tudományos, innovációs parkok és a nemzeti laboratóriumok létrehozására pedig 382 milliárd forint. Az 1500 milliárd forint összességében igen jelentős pénz, ekkora összeget soha nem látott még a felsőoktatás. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogyan költjük el. Egy megmerevedett, megalvadt struktúra nem tudná jól hasznosítani. Tudni kell, hogy ez a pénz nem kifejezetten csak a modellváltó egyetemekre megy, hanem az összes állami intézményre együtt.

– Kormánybiztosként melyek lesznek az első lépései? Mivel kezdi a munkáját?

– Először is szeretném végiglátogatni a modellváltás előtt álló intézményeket, hasznosítva a már átalakult egyetemektől beérkező pozitív és negatív tapasztalatokat az újonnan csatlakozók számára. A következő évek fejleményeitől függ majd, mi lehet a többi állami intézménnyel, például a Műegyetemmel vagy az ELTE-vel. Az elmúlt húsz évben tömegoktatássá és diplomagyárrá vált a felsőoktatás, kevés olyan modell alakult ki, ahol igazi tanáregyéniségek valójában komoly tanítványokat tudtak kinevelni. A most elindított átalakítás legfőbb célja az, hogy a minőség irányába mozdítsuk el a rendszert.